Nagyvilág

Ebolagyanú egy svéd kórházban

Feltételezett ebolás megbetegedéssel vizsgálnak egy pácienst Svédországban, az uppsalai egyetemi klinika elkülönítőjében – közölték helyi hatóságok pénteken.

A beteget először az enköpingi egészségügyi intézményben kezelték, s csak ezt követően szállították át az uppsalai kórházba.

Az Enköpingben működő klinikát időközben lezárták, a beteggel érintkezésbe került egészségügyi személyzetet pedig megfigyelés alá helyezték.

A vizsgálati eredmények valószínűleg estére meglesznek. Még mindig csak feltételezések vannak, más megbetegedések is szóba jöhetnek,

áll az Uppsala megyei tanács közleményében.

A pácienst péntek reggel szállították be, és állítólag vért hányt, ami az ebolás megbetegedés egyik lehetséges tünete – mondta Mikael Kohler kórházi szóvivő a helyi Upsala Nya Tidning című hírlapnak.

A hatóságok nem tették közzé sem a beteg személyazonosságát, sem azt, hogy korábban külföldre utazott volna. A TT svéd hírügynökség mindemellett úgy értesült, hogy a beteg Burundiba látogatott három héttel korábban, de nem tartózkodott olyan afrikai térségben, ahol ebolás megbetegedéseket regisztráltak.

Augusztus óta ebolajárvány sújtja a Kongói Demokratikus Köztársaság egy részét, mintegy 600 ebolás megbetegedést jelentettek, ezekből 356 végződött halállal.

Az ebolavírus a legveszélyesebb ragályos kórokozók közé tartozik, halálozási aránya csaknem 90 százalékos, és a vérzéses lázzal járó betegség nagyon gyors lefolyású. Az amerikai járványügyi központ (CDC) szerint az ebolás megbetegedés tünetei, mint a láz és a hasi fájdalmak, akár háromhetes lappangási idő múltán is felléphetnek.

(MTI)

Kiemelt kép: Europress/Fredrik SANDBERG/TT News Agency/AFP 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik