Nagyvilág

Ennél súlyosabb ebolajárvány csak egyszer volt a történelemben

Egyre komolyabb méreteket ölt a tavaly augusztus óta tartó ebolajárvány a Kongói Demokratikus Köztársaságban, az egészségügyi minisztérium közlése szerint mostanáig több mint 608 megbetegedést regisztráltak, melyek közül 368 eset halállal végződött, 207 páciens beteg pedig felépült az életveszélyes betegségből, írja a CNN.

A lázzal, erős fejfájással és bizonyos esetekben bevérzéssel járó ebola általában a fertőzöttek felénél halált okoz, de a halálozási ráta minden járvány esetében más és más, a mostaninál körülbelül 60 százalékos.

A lap megjegyzi, ez minden idők második leghalálosabb járványa. Ennél súlyosabb csak a 2014-es ebolajárvány volt Nyugat-Afrikában, amikor a betegség több mint 11 ezer emberét oltotta ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint.

Holger Hollemann/dpa/AFP/Europress

A Kongói Demokratikus Köztársaságból a múlt heti kongói elnökválasztás nyomán kialakult zavaros helyzet elől mostanra több százan menekültek el a szomszédos Ugandába, ahol az érkezők miatt a hatóságok az ebolaveszélytől félnek, tudósít az MTI.

Irene Nakasiita, az ugandai Vöröskereszt szóvivőnője szerdán azt mondta nyilatkozatában, a menekültek áradata egy nappal a Kongóban vasárnap megtartott elnökválasztás után indult el. Több embert visszafordítottak azonban a határról, mert megtagadták az együttműködést az ugandai egészségügyi hatóságokkal, amelyek szűrővizsgálatot akarnak az ebolavírus esetleges terjedése miatt.

Patrick Meinhardt/AFP/Europress

A kongói központi választási bizottság elhalasztotta a térségben választásokat, így csaknem egymillió embert akadályozott meg a voksolásban. Hírügynökségek szerint e területek Joseph Kabila elnök ellenzékének fellegvárai. A döntést sokan bírálták, azzal vádolva a kormányt, hogy hiteltelenné teszi a választásokat.

A jelenlegi az első ebolajárvány, amely egy konfliktus sújtotta térségben szedi áldozatait. A régióban mintegy száz lázadó csoport harcol egymással az ásványkincsek kitermelésének ellenőrzéséért.

Kiemelt kép: Isaac Kasamani / AFP / Europress

Ajánlott videó

Olvasói sztorik