Nagyvilág

Kim Dzsong Unnak nagyon hiányzik Mun Dzse In

Huss, elröpült a december.

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető levelet küldött Mun Dzse In dél-koreai elnöknek, sajnálkozását fejezve ki amiatt, hogy nem tudtak az év vége előtt még egyszer találkozni.

Ezt Mun hivatala közölte vasárnap.

Kim Dzsong Un „kifejezte  reményét, hogy ezután sűrűbbek lesznek a csúcstalálkozók a béke és gyarapodás” érdekében.

Az idén felgyorsult a két ország közeledése, párhuzamosan az Egyesült Államok és Észak-Korea közötti olvadással. A két koreai vezető háromszor találkozott, sőt Kim Dzsong Un júniusban Szingapúrban találkozott Donald Trump amerikai elnökkel is.

Kim levelében újévi üdvözlete mellett emlékeztetett azokra a gyakorlati lépésekre, amelyeket a két Korea megtett az idén viszonyuk és kapcsolataik javítására.

Mun a Facebook-oldalán üdvözölte Kim elkötelezettségét a további tárgyalásokra.

Kim amúgy végigbarátkozta az évet, októberben épp Ferenc pápát invitálta látogatásra.

Kim Dzsongun meghívta Ferenc pápát Észak-Koreába
A phenjani vezető Ferenc pápa áldását és támogatását szeretné kérni.

Odahaza viszont továbbra is a cudar, kérlelhetetlen fizimiskáját mutatja, három hete az állampárt lapja, a Rodong Szinmun vezércikkében „kérlelhetetlen harcra” szólított azok ellen, akik korrupcióba keveredtek.

A Yonhap dél-koreai hírügynökség szerint Kim Dzsongun észak-koreai vezető szemlátomást a korrupció elleni hadjárattal akarja erősíteni a bürokraták körében a fegyelmet, és csillapítani akarja a közvélemény elégedetlenségét, az emberek életkörülményei ugyanis nem sokat javultak attól, hogy Kim bejelentette, a gazdasági fejlődésre akarja helyezni a hangsúlyt.

Idézünk a dolgozatból:

A pártszerveknek fokozott harcot kell folytatniuk a bürokratizmus és a korrupció gyökeres kiirtása végett. Kompromisszumot nem tűrő harcot kell hirdetni bárki ellen, függetlenül a rangjától, aki meggyalázza a párt magasztos arculatát, és feldönti forradalmi erődünket.

Mielőtt elérzékenyülnénk a politikusi tisztakezűség jelzett megnyilvánulásának hallatán, rögzítsük: Észak-Koreában jobbára a korrupció elleni harc örvén végeznek tisztogatást az állami vezetők körében, a korrupt hivatalnokok megbüntetésével növeli a rezsim a fővezér támogatottságát; Kim kegyvesztetté lett nagybátyját és mentorát, Dzsang Szong Teket 2013 decemberében ki is végezték hazaárulás és korrupció miatt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik