Szigorú biztonsági intézkedések mellett vette kezdetét Vang Csuan-csang jogvédő ügyvéd pere a kínai Tiencsin városában szerdán, a jogászt az államrend megdöntésére tett kísérlettel vádolják.
Vang Csuan-csang a hatósági kínzásokról szóló panaszokkal foglalkozott, és védte a Kínában betiltott és üldözött Falun Kung spirituális mozgalom tagjait is. Az ügyvéd 2015 augusztusában eltűnt, a Reuters brit hírügynökség jelentése szerint a jogi aktivisták elleni kiterjedt hatósági fellépés nyomán.
A kínai hatóságok lezárták a tiencsini bíróság épületét, közölvén, hogy a tárgyalás nem nyilvános. Újságírókat, külföldi diplomatákat nem engedtek be. Néhány aktivista a bíróság épülete előtt skandált Vangot támogató szlogeneket, őket biztonsági emberek hurcolták el a helyszínről.
Felesége, Li Ven-cu azt mondta, eltűnése óta nem látta a férjét. Közölte: hét ügyvédet fogadott Vang védelmére, de egyikőjük sem látogathatta meg a jogászt. Jelezte azt is, hogy állambiztonsági ügynökök jelentek meg pekingi otthonánál, és lezárták a lakóépület bejáratait. Egy órán át próbált kijutni a házból, de nem tudta elhagyni az ingatlant, hogy Tiencsinbe menjen férje tárgyalására.
A vádirat szerint Vang Kína-ellenes erők befolyása alá került, külföldi csoportok kiképzésében és pénzügyi támogatásában részesült. Egyebek közt a 2016-ban őrizetbe vett, majd kiutasított Peter Dahlin jogi aktivistával dolgozott együtt, és oknyomozó riportokat küldött külföldre. Mindemellett az ügyészség szerint elnagyolta és meghamisította a tényeket a rendőri túlkapásokról, illetve a „szekták” ügyében, amelyeket védelmezett.
A jelenleg Madridban tartózkodó Dahlin a Twitteren közölte: 2009-ig visszamenőleg megvan a Vanggal végzett közös munkájuk minden dokumentuma, és közzé fogja tenni azokat, hogy bizonyítsa, tevékenységük nem ér fel az államrend megdöntésére tett kísérlettel.
Kiemelt kép: Anthony WALLACE / AFP