Nagyvilág

Szex a gízai nagy piramis tetején: letartóztattak két embert

Mint arról korábban beszámoltunk, az egyiptomi főügyészség vizsgálatot indított egy a helyi sajtóban „pornóvideóként” jellemzett videó miatt, amin azt látni, hogy egy pár szeretkezik a gízai nagy piramis tetején. A kérdéses felvételt egy dán fotós, Andreas Hvid tette közzé YouTube-csatornáján. A felvétel törölve lett, de több másolata is megtalálható a videómegosztó oldalon.

A The Guardian most arról ír, hogy az egyiptomi hatóságok őrizetbe vettek két embert, akik segítettek feljutni a párnak a piramis tetejére.

A belügyminisztérium közölte, letartóztattak egy tevegondozót, aki állítólag 4000 egyiptomi fontért, átszámítva valamivel több mint 60 ezer forintért segített az akcióban. Az Ahram hírügynökség pedig úgy tudja, hogy kattant a bilincs egy nő kezén is, aki közrejátszott az üzlet megvalósításában.

Az ügyben tovább tart a nyomozás.

A piramist csak egy bizonyos magasságig szabad megmászni, és délután öt óra után teljesen le van zárva a látogatók elől. A helyet ekkor már járőröző rendőrök védik.

Hvid a Ekstra Bladet dán bulvárlapnak elmondta, hogy évek óta meg akarta mászni a nagy piramist, és az is izgatta már egy ideje, hogy ott pucér fényképet készítsen. Egyben sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy sokakat feldühített a videója, de kiemelte, hogy sok egyiptomitól kapott pozitív visszajelzést.

A férfi korábban azt is közölte, hogy már Ázsiában utazgat, és most egy ideig távol marad Egyiptomtól.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik