Nagyvilág

Speciális egységek keresik a katonai behívó elől bujkáló sorköteleseket Kárpátalján

Műveleti egységeket hoztak létre Kárpátalján a katonai és rendvédelmi hatóságok a katonai behívó elől bujkáló sorkötelesek felkutatására, mert a megyében, ahogy Ukrajna-szerte is, egyre több fiatal próbál kibújni a sorkötelezettség alól az év végéig tartó őszi-téli sorozási időszakban.

A rendőrök a speciális egységek utcai, pályaudvari vagy munkahelyi razziái során ügyelnek arra, hogy ne történhessen törvénysértés a hadseregbe történő bevonulást megtagadókkal szemben. Csak Ungváron hat sorköteles ellen indult büntető- és 250 esetben közigazgatási eljárás.

A munkácsi Sirius tévécsatorna keddi riportműsorának beszámolója szerint a hadkiegészítő parancsnokságok speciális egységei valósággal vadásznak a sorköteles korú fiúkra, akiket az utcáról, pályaudvarról vagy munkahelyről egyenesen a sorozóbizottság elé visznek.

A megszólaltatott hozzátartozók felháborodásuknak adtak hangot, amiért a fivérüket vagy fiukat a munkahelyükről vitték el, és orvosi vizsgálat nélkül azonnal besorozták a hadseregbe.

Egy anya elmondta, hogy a katonaorvosi vizsgálatra beidézett 22 éves, súlyosan látássérült fiát nem engedték haza a hadkiegészítő parancsnokságról, hanem vonattal útnak indították a számára kijelölt katonai egységhez, és vele már csak a vasútállomás peronján tudott néhány szót váltani.A Kárpátalja megyei rendőrség szóvivője elmondta, hogy a rendőröknek jogukban áll ellenőrizni a sorköteles korú fiatalok személyi okmányait, és előállítani a behívó elől bujkálókat a hadkiegészítő parancsnokságokra.

Ukrajnában országos probléma, hogy a sorköteles fiatalok nem tesznek eleget a bevonulási kötelezettségüknek. Ezért a hatóságok úgy próbálják feltölteni a hadsereg személyi állományát, hogy utcán, tömegközlekedési eszközökön, szórakozóhelyeken, pályaudvarokon és munkahelyeken vadásznak a sorköteles korban lévő fiatalokra. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik