Nagyvilág

Amerikai szenátorok: Nem kérdés, hogy a szaúdi trónörökös áll a Hasogdzsi-gyilkosság mögött

Azután jutottak erre, hogy a CIA igazgatója tájékoztatta őket a részletekről.

Amerikai szenátorok szerint „nem is kérdés”, hogy Dzsamál Hasogdzsi szaúdi újságíró meggyilkolásának hátterében Mohamed bin Szalmán szaúdi trónörökös állt.

A szenátorok azt követően nyilatkoztak az amerikai sajtó munkatársainak, hogy Gina Haspel, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója kedden zártkörű tájékoztatót tartott a szenátus külügyi bizottsága, továbbá hírszerzési bizottsága tagjainak.

Bob Corker, a külügyi bizottság republikánus vezetője úgy fogalmazott: egy bírósági tárgyaláson „30 perc alatt” elítélnék gyilkosságért Mohamed bin Szalmánt. „Meg sem fordul a fejemben, hogy nem a trónörökös rendelte el a gyilkosságot” – mondta. Hozzátette, hogy szerinte a herceget mindvégig tájékoztatták a helyzetről.

„Szándékosan vaknak kellene lenni, hogy ne azt a következtetést vonjuk le, a gyilkosságot MBS irányítása alatt álló emberek tervezték és követték el” – Lindsey Graham, dél-karolinai republikánus szenátor fogalmazott így, az amerikai politikai életben MBS-ként emlegetett Mohamed bin Szalmán trónörökösre utalva. Graham „őrültnek” és „veszélyesnek” nevezte a herceget.

A CIA igazgatójának tájékoztatójára azt követően került sor, hogy a múlt héten több törvényhozó erőteljesen bírálta őt, mert nem vett részt azon a szintén zártkörű tájékoztatón, amelyet Mike Pompeo külügyminiszter és James Mattis, a védelmi tárca irányítója tartott a kongresszusban az ügyről.

A hírszerzés titkosított – bár részleteiben kiszivárgott – jelentése szerint Hasogdzsi meggyilkolásának hátterében Mohamed bin Szalmán szaúdi trónörökös állhat. „Valószínűleg ő rendelte el (Hasogdzsi) halálát” – olvasható a jelentésnek az amerikai sajtóban nyilvánosságra került részletében. De a CIA óvatosan fogalmazott. „Hiányzik a közvetlen bizonyítékunk arra, hogy a herceg gyilkosságra adott parancsot” – olvasható a jelentésben.

Rijád mindig tagadta, hogy a hercegnek bármilyen formában köze lett volna a szaúdi újságíró október 2-án, Szaúd-Arábia isztambuli konzulátusán történt meggyilkolásához.

John Bolton nemzetbiztonsági tanácsadó kedden a The Wall Street Journal című lap egyik rendezvényén „gyűlöletes bűncselekménynek” minősítette a Hasogdzsi-gyilkosságot. Hozzátette azonban, hogy ez csak egyike azoknak a gaztetteknek, amelyek ebben az Egyesült Államok stratégiai érdekei számára fontos térségben megtörténnek. „Ez gyűlöletes bűncselekmény, ezt az elnök meg is mondta. De ebben a térségben gyűlöletes bűncselekményeket követ el Irán, Szíria és terroristák is” – fogalmazott Bolton. (MTI, fotó: Europress – AFP PHOTO / SAUDI ROYAL PALACE / BANDAR AL-JALOUD)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik