Nagyvilág

Így szavaztak a fideszesek Gruevszkiről az Európai Parlamentben

Ahogy korábban megírtuk, nagy többséggel, az európai jobboldal képviselőinek támogatásával fogadta el az Európai Parlament a macedón jogállamiságról szóló jelentést. Elfogadták azt a módosító javaslatot is, amely felszólítja a magyar kormányt a Gruevszki-ügy mielőbbi tisztázására.

Az EP felszólította Magyarországot Gruevszki kiadására
A menedékjog megadását a macedónok belügyeibe való beavatkozásnak tekintik.

Ujhelyi István, az Európai Parlament szocialista képviselője csütörtök este Facebook-oldalán tette közzé a szavazás dokumentumait, amin látszik, hogy szavaztak a fideszes EP-képviselők.

Ahogy Ujhelyi is írja, a jegyzőkönyv első részén látszik, kik szavazták le a módosító javaslatot, illetve kik szavaztak a teljes szöveg elfogadása ellen. Mindkét névsorban fideszes nevekkel találkozhatunk.

Nekik fontosabb volt Orbán sötét barátsága egy korrupt elítélttel, mint Magyarország tisztessége. Így állunk

– írta az MSZP-s politikus.

Emlékezetes, hogy Gruevszkinek éppen arra hivatkozva adtak menedékjogot, hogy Macedóniában nem a jogállami normáknak megfelelően hozták meg a bírósági ítéletet.

Ehhez képest az Európai Parlament macedón országjelentésének 23. pontja szerint

az EU üdvözli a felelősségteljes kormányzás, az elszámoltathatóság és a szabad médiakörnyezet előmozdítása, az átláthatóság javítása és a nyilvános információkhoz való hozzáférés javítása érdekében tett erőfeszítéseket.

Kiemelt kép: MTI Fotó/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs

Ajánlott videó

Olvasói sztorik