Nagyvilág

Holttestek százaira bukkantak a szíriai Rakka mellett

A város korábban az Iszlám Állam fellegvára volt.

Több mint 500 holttestet találtak eddig az egyik legnagyobb tömegsírban Rakka mellett, amely egykor az Iszlám Állam nevű terrorszervezet „kalifátusának fővárosaként” szolgált – jelentették hírügynökségek kedden.

A terrorellenes katonai szövetség által támogatott Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű kurd-arab ernyőszervezet valamivel több mint egy évvel ezelőtt, tavaly október 17-én jelentette be Rakka felszabadítását. A hatóságok azóta is találnak tömegsírokat az ország északi részén fekvő város környékén.

A mostani feltárás kezdete után egy hónappal még mindig további holttestekre bukkannak a területen. Orvosszakértők úgy vélik, hogy a tömegsírban azoknak a maradványait találták, akiket a város felszabadítását megelőző négy hónapig tartó harcok idején temettek ide.

Becslések az itt lévő holttestek számát hozzávetőleg 1500-ra teszik. Hamúd as-Saváh helyi tisztségviselő elmondása szerint eddig 516 holttestet emeltek ki a tömegsírból. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik