Nagyvilág

1500 civil holttestét találták meg az Iszlám Állam volt fellegvárában

Több mint 1500 civil holttestére bukkantak egy tömegsírban Rakkában, az Iszlám Állam egykori szíriai fellegvárában - jelentette szerdán az al-Vatan szíriai kormánypárti napilap.

A lap egészségügyi forrásokra hivatkozva azt közölte, hogy azokat az embereket temették a tömegsírba, akik az Egyesült Államok vezette nyugati terrorellenes koalíciónak a város visszafoglalása keretében végrehajtott bombázásaiban haltak meg.

Az al-Vatan hozzátette: mindeddig nagyjából 4 ezer civil földi maradványait találták meg tömegsírokban, és ez a szám minden nap emelkedik, ahogy újabb és újabb holttestekre lelnek.A napilap szerint a koalíciós légi csapások Rakka 85 százalékát elpusztították.

A terrorellenes katonai szövetség által támogatott Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű kurd-arab ernyőszervezet valamivel több mint egy évvel ezelőtt, október 17-én jelentette be az IÁ fellegvárának felszabadítását.

A TASZSZ orosz hírügynökség megjegyezte, hogy Oroszország ENSZ-nagykövete, Vaszilij Nyebenzja már tavaly azt hangoztatta: az Egyesült Államok és szövetségeseik megpróbálják elrejteni a város felszabadítását célzó hadműveletük súlyos következményeit. Damaszkusz a maga részéről levelet küldött az ENSZ-nek, hangsúlyozván, hogy

az amerikai vezetésű koalíció véres offenzívájában több ezer rakkai lakos halt meg, magát a várost pedig eltörölték a föld színéről.

Damaszkuszról és legfőbb szövetségeséről, Moszkváról Nyugaton ugyanakkor úgy tartják, hogy szíriai hadműveleteikben megkülönböztetés nélkül támadnak civileket, és több ezer polgári lakos haláláért felelősek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik