Nagyvilág

Takarítás közben találták a lottószelvényt, amivel 1.8 millió dollárt nyertek

Több mint egymillió oka volt a hálaadásra hálaadáskor egy louisianai házaspárnak, miután találtak egy nyertes lottószelvényt takarítás közben otthonunkban, írja a BBC.

Tina Ehrenberg elmondta, az éjjeliszekrényén lett figyelmes egy rakás lottószelvényre, amikor az egyik legjelentősebb amerikai ünnep előtt próbálta rendbe tenni a lakást.

Kiderült, hogy az egyik szelvény nyert, így férjével elvitték az 1.8 millió dolláros jackpotot. Ez átszámítva körülbelül 500 millió forintot jelent.

A takarítást még pont időben ejtették meg, hiszen a szelvény érvényessége két hét múlva lejárt volna, ezután nem tudták volna felvenni az összeget. A nyerőszámokat még június 6-án húzták ki, a pénzt pedig hat hónapon belül kell igényelni.

Louisiana Lottery Corporation

Harold Ehrenbert arról beszélt, újra és újra megnézték a számokat, és azt érezte, hogy valami rossz történik velük, mielőtt igénylik a nyereményt. Végül nem így lett.

Adózás után 1.3 millió dollárt tehettek zsebre, és azt tervezik, hogy az összeget elrakják a nyugdíjas éveikre.

Egy nap alatt tízezren írtak, hogy járnának a lottónyertes lánnyal
Jane Park állást hirdetett, bárki jelentkezhet, a jövendőbeli barát pozíciójára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik