Nagyvilág

Trump: A katonák erőt is alkalmazhatnak az amerikai-mexikói határon

Engedélyt adott a déli határra vezényelt amerikai katonáknak az erő alkalmazására Donald Trump amerikai elnök azon a csütörtöki telekonferencián, amelynek keretében hálaadás napi üzenetet intézett az amerikai fegyveres erőkhöz – írja az MTI.

A szokásos ünnepi üzenetet az elnök Palm Beachben lévő Mar-a-Lago villájából közvetítették, és Trump, miután hálát mondott az amerikai fegyveres erőknek a szolgálatukért, válaszolt a feltett kérdésekre is.

Az elnök hangsúlyozta az amerikai határok biztonságosságának fontosságát, és ezzel összefüggésben azt hangoztatta, hogy a migránskaravánnal érkezők között olyan emberek is vannak, akik veszélyt jelentenek az amerikaiakra.

„Rossz emberek” – fogalmazott, és azt állította, hogy „bolondokháza, káosz és halál lesz”, ha a bírák megakadályozzák az illegális migránsok beözönlését korlátozó intézkedések végrehajtását.

Szörnyű dolog, amikor bírák akarják megmondani, hogyan védjük a határokat,

mondta, utalva arra, hogy a hét elején egy szövetségi bíró átmeneti időre felfüggesztette azt az elnöki rendeletet, amely megtagadná a menekültkérelem benyújtásának lehetőségét mindazoktól, akik illegálisan lépik át az amerikai határt.

Trump totális katasztrófának nevezte azt a San Franciscóban lévő szövetségi bíróságot, amelynek bírája felfüggesztette az elnöki rendeletet. Ugyanakkor leszögezte: nem a bevándorlást ellenzi, hanem az illegális bevándorlást.

Mindenkinek jogszerűen kell belépnie az országba.

Kérdésekre válaszolva Trump elmondta, hogy Washington komoly tárgyalásokat folytat Afganisztánnal, és megpendítette azt is: lehet, hogy ellátogat oda.

Ismét védelmébe vette a Hasogdzsi-gyilkosság kapcsán tett nyilatkozatát Szaúd-Arábiáról. Hosszasan dicsérte az amerikai-szaúdi gazdasági kapcsolatokat, mondván, hogy Rijád dollármilliárdokat fektet be az Egyesült Államokban.

Amikor azt kérdezték tőle, hogy mégis, ki a felelős Dzsamál Hasogdzsi újságíró meggyilkolásáért, azt válaszolta: „nem tudom, hogy bárki is valaha képes lesz azt a követeztetést levonni, hogy a koronaherceg követte el”. Hozzátette: „gyűlölöm, ami történt, és gyűlölöm ennek elleplezését, de ő (a szaúdi koronaherceg) ezt még nálam is jobban gyűlöli”.

Trump kijelentése azért is érdekes, mert éppen csütörtökön derült ki, hogy az amerikai Központi Hírszerző Ügynökségnek (CIA) hangfelvétele van arról, hogy Mohammed bin Szalmán szaúdi trónörökös utasítást adott arra: Dzsamál Hasogdzsit a lehető leghamarabb el kell hallgattatni.

Kiemelt kép: Europress/Mandel NGAN/AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik