Nagyvilág

A lengyel szejm módosította az EU által bírált bírósági törvényt

A lengyel parlament alsóháza (szejm) elfogadta szerdán a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt által benyújtott törvényjavaslatot, amely módosítja a legfelsőbb bíróság tagjainak nyugdíjazásáról szóló, az Európai Bizottság (EB) által bírált korábbi jogszabályt.

A módosítást 215 képviselő támogatta, 161 ellenezte, 24-en tartózkodtak. A törvénymódosítást a hatályba lépéshez még a szenátusnak is el kell fogadnia, és Andrzej Duda elnöknek is alá kell írnia.

„Teljesítjük a kötelezettségeinket” – jelentette ki a parlamentben Zbigniew Ziobro igazságügy-miniszter. „Ugyanakkor haladunk tovább az igazságügy reformjával.”

A törvénymódosítás értelmében a legfelsőbb bíróság és a legfelsőbb közigazgatási bíróság nyugalmazott bírái visszatérhetnek munkahelyükre, amennyiben erre igényt tartanak.

A törvény korábbi változatának értelmében a 70-ről 65 évre csökkentett nyugdíjkort elért bírák csak a lengyel elnök jóváhagyásával folytathatták szolgálatukat. A törvénymódosítás után ehhez nem lesz szükség államfői jóváhagyásra. Az újonnan beiktatott bírák esetében viszont a nyugdíjkorhatár 65 év lesz, és hosszabbítás egyáltalán nem lehetséges.

Elrendelték az új lengyel bírósági törvény végrehajtásának felfüggesztését
Vissza kell helyezni állományba a kényszernyugdíjazott bírákat is.

A törvény eddigi változata alapján a korábban 72 tagú testületben a nyugdíjkort elért 27 legfelsőbb bírósági tag közül csak 16 kérvényezte mandátuma meghosszabbítását, és Andrzej Duda elnök 5 kérvénynek tett eleget. Nem kérvényezte mandátuma meghosszabbítását többek között Malgorzata Gersdorf legfelsőbb bírósági elnök sem.

Az EB kezdeményezésére az Európai Bíróság október végén ideiglenes hatállyal elrendelte, hogy fel kell függeszteni a nyugdíjkorhatárára vonatkozó előírásokat.

Gersdorf ennek nyomán újbóli munkába állásra szólította fel nyugalmazott kollégáit, mindnyájan azóta be is járnak a munkahelyükre. A PiS szerint viszont az európai bírósági intézkedés nem automatikusan vonta maga után a bírói mandátumok megújítását, ennek előfeltétele ugyanis a vonatkozó lengyel törvény megfelelő módosítása.

Andrzej Dera, az államfő tanácsadója szerdán azt mondta a lengyel médiának nyilatkozva, hogy a törvény szokatlanul gyors elfogadása a varsói kormány és az Európai Bíróság közötti megállapodás eredménye, azzal a céllal, hogy Lengyelország elkerülje a pénzbüntetés kifizetését.

Michal Laskowski, a legfelsőbb bíróság szóvivője szerdán, még a parlamenti szavazás előtt úgy foglalt állást, hogy a PiS által javasolt törvénymódosítás kiküszöbölheti az Európai Unió legsúlyosabb kifogásait.

(MTI)

Kiemelt kép: tüntetés a bírósági törvény ellen, Europress/JANEK SKARZYNSKI/AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik