Nagyvilág

Trump elhiszi a szaúdi koronahercegnek, hogy nincs köze Hasogdzsi meggyilkolásához

Donald Trump hosszabb interjút adott vasárnap a vele szimpatizáló Fox News-nak, amelyben sikerült egy-két  olyat mondania, amit fognak még emlegetni a későbbiekben.

Az elnök azt hangoztatta,

nem tudja, hogy vajon Mohamed bin Szalmán szaúdi koronaherceg hazudott-e saját érintettségéről Dzsamál Hasogdzsi szaúdi újságíró isztambuli meggyilkolásának ügyében. Trump hangsúlyozta, hogy ha ez így is van, e ténnyel ő hajlandó lenne együtt élni.   

„Nem tudom, ki tudja ezt valójában? De azt mondhatom, hogy sokan azt állítják, nem volt róla tudomása” – fogalmazott Trump, utalva a szaúdi koronahercegre.

Nekem azt mondta, hogy nincs köze hozzá

tette hozzá. Majd az amerikai-szaúdi viszonyról szólva leszögezte: „van egy szövetségesünk, és ragaszkodom hozzá, mert sok tekintetben nagyon is jó”.

Trump kifejtette: nem hajlandó meghallgatni azt a hangfelvételt, amelyet Törökország rögzített a szaúdi újságíró meggyilkolásakor a Szaúd-Arábia isztambuli konzulátusán október 2-án, jóllehet Recep Tayyip Erdogan török államfő megosztotta ezt az Egyesült Államokkal is.

Trump azzal indokolta ezt, hogy a hangfelvétel  „szörnyűséges”.

„Rendkívül erőszakos, gonosz és szörnyűséges” – fogalmazott az elnök, de hozzátette, hogy tisztában van a felvétel tartalmával, mert részletesen informálták róla.

Az interjút a Fox televízió még pénteken rögzítette, mielőtt a The Washington Postban megjelent az információ, miszerint az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) értékelése szerint a Hasogdzsi-gyilkosságot Szalmán koronaherceg rendelte el. Trump  a lap értesüléseire reagálva azt mondta, hogy a CIA értékelése nagyon korai, a vasárnap sugárzott interjúban pedig leszögezte, hogy akár még az is előfordulhat, hogy soha nem derül fény arra, ki gyilkoltatta meg Hasogdzsit.

A Fox-interjúban Donald Trump kitért az amerikai politikát ezekben a napokban különösen foglalkoztató ügyvezető igazságügyi miniszter majdani munkájára is. Leszögezte: nem szól bele, hogy Matthew Whitaker részt vesz-e a Robert Mueller vezette különbizottság munkájában, vagyis felügyeli-e a bizottságot.

Tőle függ

– fogalmazott, és nagyon eszesnek és körültekintőnek nevezte Whitakert.

Az elnök Jeff Session miniszter lemondatása után bízta meg Matthew Whitakert, Sessions kabinetfőnökét az ügyvezető teendők ellátásával, és Whitaker közölte, hogy Sessionstól eltérően nem vonja ki magát a Mueller-bizottság munkájából. A különbizottság a 2016-os elnökválasztáson a Trump-kampánycsapat munkatársai és oroszok közötti esetleges összejátszást vizsgálja.

Kiemelt kép: Cheriss May / NurPhoto

Trump közölte azt is: ügyvédjei írásban válaszoltak a Mueller-bizottság kérdéseire és hamarosan továbbítják is a bizottságnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik