Nagyvilág

Hétfőn megbukhat Netanjahu

Benjámin Netanjahu miniszterelnök a biztonsági helyzet veszélyeire hivatkozva a kormánykoalíció  együtt maradására szólított fel vasárnap esti beszédében, és bejelentette, hogy

átveszi a védelmi minisztérium vezetését, miután a minap lemondott a tárca vezetője, Avigdor Liberman, pártja pedig kilépett a kormánykoalícióból.

Sajtóértesülések szerint hétfőn egy újabb párt jelenti be távozását a kormányzó koalícióból, ami megpecsételheti a Netanjahu-kabinet sorsát.

Netanjahu több tévé és rádió által élő adásban közvetített beszéde elején kiemelte, hogy elkötelezett a biztonság megőrzése iránt, a gázai tűzszünetet ért bírálatokra válaszolva pedig hangsúlyozta, hogy Izrael lakói a dolgok természetéből következően nem ismerhetik a valóság minden részét, amely a Gázai övezetet uraló iszlamista Hamásszal megkötött alkura kényszerítette a kormányt.

A kormányfő megismételte a pénteken már elmondott szavait, melyek szerint az adott helyzetben súlyos hiba lenne a jobboldali kormány megbuktatása, amely mandátuma jövő novemberig szól.

Netanjahu bejelentette, hogy vasárnaptól saját hatáskörébe vonja a védelmi tárcát, és ellátja a védelmi miniszter teendőit is.

A beszéd elhangzása előtt Netanjahu találkozott Mose Kahlón pénzügyminiszterrel, de tárgyalásuk csak negyven percig tartott, és eredménytelenül zárult a katonai rádió szerint. Kahlónt arról próbálta meggyőzni, hogy ne támogassa az előrehozott választások megtartását jövő tavasszal.

Avigdor Liberman védelmi miniszter szerdai lemondása, és pártja az Izrael a hazánk (Jiszrael Béténu) kilépésével a kormánykoalíció hatvanegy képviselőre támaszkodhat a parlamentbe, vagyis csupán egyfős többsége van a százhúsz fős kneszetben.

A katonai rádió vasárnap este, Netanjahu beszéde előtt közölte, hogy hétfő délelőttre drámai bejelentésre készül a kormánykoalícióban részt vevő Zsidó Otthon (Habájt Hajehudi) nevű párt két vezetője, akik jobboldalról bírálják a kormány politikáját. A rádió értesülése szerint várhatóan a kormányból való kilépésüket fogják bejelenteni, miután előzőleg baloldalinak bélyegezték meg a döntést a tűzszünet megkötéséről.

A Zsidó Otthon távozása bizonyosan megpecsételheti a kormányzó koalíciós sorsát, és a Netanjahu-kormány bukásához vezethet.

Kiemelt kép: MICHAEL KAPPELER / DPA

Ajánlott videó

Olvasói sztorik