Nagyvilág

Sosem használt még számítógépet a kiberbiztonságért felelős japán miniszter

A kiberbiztonságért felelős japán miniszter, a 68 éves Yoshitaka Sakurada elismerte, hogy szakmai életében még sose használt számítógépet, és azt se tudja, hogy működik egy pendrive – írta a Guardian.

25 éves korom óta, amióta a saját beosztottjaimat és titkáraimat utasítom, nem használtam számítógépet

– vallotta be egy ellenzéki képviselőtől érkező kérdésre a japán alsóház ülésén.

Mindezt azután, hogy láthatóan nem volt tisztában arról, hogy mit beszél, amikor az USB-meghajtók japán atomerőművekben való használatáról kérdezték.

Sokan felháborodtak, hogy így hogyan lehet ő a kiberbiztonságért felelős Japánban, pedig, vette védelembe egy viccelődő hozzászóló:

ha a hackerek Sakuradát veszik célpontba, akkor egy információt sem képesek tőle ellopni. Valójában ennél erősebb biztonság nincs!

A mintegy egy hónapja kinevezett Sakurada egyébként a 2020-as tokiói olimpiáért és paralimpiáért is felel, abban sincs éppen a topon. Nem tudott még semmit , mi lesz az észak-koreai sportminiszterrel való találkozásából a hónap végén, pedig Japánban egyelőre ki vannak tiltva az ország vezetői. Mikor a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke, Thomas Bach pedig arra kérdezett rá nála, hogy beléphet-e majd Kim Dzsongun az országba az olimpia alatt, arra sem igazán tudott válaszolni. De talán a legtöbbet jelző az volt, hogy mikor egy ellenzéki képviselő, Renho Murata megkérdezte tőle,

mennyi pénzzel szál be az ország az olimpia és a paralimpia finanszírozásába, azt felelte 1500 jennel, vagyis 3700 forinttal. Igazából 150 milliárd jennel, azaz 370 milliárd forinttal.

Kiemelt kép: AFP/Toshifumi KITAMURA 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik