Nagyvilág

Egy férfi véletlen lerobbantotta a heréit egy e-cigivel

A 37 éves apuka, Darren Wilson pénisze és heréje súlyos sérülés szenvedett, mikor egy meghibásodott e-cigi szó szerint beleégett a zsebébe. Mint kiderült, az eszköz akkumulátora hibásodott meg, aminek következtében felforrósodott. Az e-cigi akkumulátorában található sav átmarta a férfi ruháját és súlyos megsebesítette őt.

Felújítottam a házat, a munkaruhám volt rajtam, mikor észrevettem, hogy valami felgyulladt a zsebemben.

mondta Williams, majd így folytatta.

Nem tudtam levenni időben a nadrágom, a bal lábam és a herém teljesen összeégett.

Az apa állítása szerint az eszköz nem volt sem bekapcsolva, sem bedugva, az egyszerűen csak lángra kapott. Williamsnek a munkatársai segítettek levenni a nadrágját, ők értesítették a mentőket is, akik gyorsan a helyszínre értek. A férfit komoly sérülésekkel kellett kórházba szállítani. Az orvosok úgy döntöttek, hogy a sérülések olyan komolyak, hogy kénytelenek bőrátültetést végrehajtani.

Williams feleség azt nyilatkozta, hogy a férje már régóta dolgozik gázszerelőként, de soha nem volt dolga robbanással, vagy égési sérüléssel, erre most egy e-cigi sebesíti meg.

Metro

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik