Nagyvilág

Folytatódik a gyümölcsterrorizmus Ausztráliában

Varrótűt találtak egy melbourne-i bevásárlóközpontban vett körtében néhány nappal az után, hogy bíróság elé állították a gyümölcsterrorizmusként elhíresült bűncselekmény-sorozat első feltételezett elkövetőjét.

Az ABC egyik sminkese értesítette a Victoria állambeli rendőrséget az újabb bűnesetről. Clare Bonser autóvezetés közben evett egy körtét, de szerencsére még idejekorán észrevette a benne megcsillanó tűt. Nem harapott rá, és nem esett baja, de megdöbbentette a tű látványa a gyümölcsben, és nem hitt a szemének.

Clare Bonser a hét végén vásárolta a körtét a Woolworths szupermarketben, Melbourne délkeleti, Berwick nevű elővárosában.

Az újabb incidens három nappal az után történt, hogy bíróság elé állították a gyümölcsterrorizmusként elhíresült bűncselekmények első elkövetőjét, egy 50 éves asszonyt, akit hétrendbeli gyümölcsszennyezéssel vádolták meg. Az ügyészség szerint a nő vélt vagy valós munkahelyi sérelmei miatt akart elégtételt venni azzal, hogy tűket szúrt eprekbe. A nő a gyümölcsszedők felügyelőjeként dolgozott egy Brisbane-től északra fekvő eperfarmon.

Az eperbotrány szeptember közepén robbant ki Queensland államban, miután hasi fájdalmakkal kórházba szállítottak egy férfit, aki lenyelt egy tűvel átszúrt epret, amelyet egy szupermarketben vásárolt. Az eset valóságos lavinát indított el, a közösségi médiában számtalan felvétel jelent meg tűvel átszúrt eprekről és másfajta gyümölcsökről, kezdve az almától egészen a banánig.

Minden ausztráliai államból érkeztek hasonló jelentések, táplálva azt a félelmet, hogy az epres támadónak utánzói akadtak.

Szeptember óta több mint száz ilyen incidens történt szerte Ausztráliában. Szeptember közepén szigorították a gyümölccsel elkövetett szabotázsakciókért kiróható büntetést, tízről tizenöt évi börtönbüntetésre növelve a tételt. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik