Nagyvilág

Inzulinnal ölt meg hat beteget egy lengyel ápoló

Gyilkossággal vádolnak egy lengyel ápolót, aki a gyanú szerint az utóbbi bő egy évben hat betegével végzett németországi idős otthonokban, írja a BBC.

A cukorbeteg gyanúsított a rendőrség tájékoztatása szerint inzulint használt az áldozatok meggyilkolásához.

Vádolják még három másik páciens elleni gyilkossági kísérlettel, és három rendbeli súlyos testi sértéssel is.

A 36 éves férfi beismerte, hogy 2017 április óta mind a 12 esetben inzulint adott be a betegeknek, de tagadja, hogy meg akarta volna ölni őket.

Az egyenruhások idén vették őt őrizetben Münchenben.

Az elkövető életében összesen 68 különböző egészségügyi intézményben dolgozott Lengyelországban, Szlovákiában és Németországban.

Mindenütt az volt a célja, megfossza értékeiktől a betegeket. Főleg pénzt és ékszereket lopott. Ha nem volt semmi értékes náluk, akkor felmondott és új munkahelyet keresett.

Egy másik, német gondozón októberben ismerte bea bíróságon, hogy 99 páciensének adott halálos adag gyógyszert, hogy eljátszhassa a hőst, amikor megpróbálja újraéleszteni őket.

Senki nem ölt meg annyi embert Németországban a háború óta, mint egy kórházi ápoló
Niels Hoegel 99 páciens meggyilkolását ismerte be a bíróságon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik