Nagyvilág

Savval tüntethették el a szaúdiak a meggyilkolt újságíró holttestét

Az elkövetők azért darabolták fel az isztambuli szaúdi főkonzulátuson meggyilkolt szaúdi ellenzéki újságíró, Dzsamál Hasogdzsi holttestét, hogy maró anyagban feloldva könnyebben meg tudjanak szabadulni tőle - írta a Hürriyet tekintélyes török napilap pénteken Yasin Aktay, a török elnök külpolitikai tanácsadójára hivatkozva.

Aktay az újságnak kifejtette: a hatóságok rendelkezésére álló legfrissebb információk szerint Hasogdzsit azzal a céllal darabolták fel, hogy semmi se maradjon a holttestéből. Hozzátette: a török nyomozók azt tudták, hogy Hasogdzsit feldarabolták, de most már azzal is tisztában vannak, hogy a gyilkosok ennyivel nem érték be, meg is semmisítették a maradványokat. Az emberölés bűncselekmény, de a holttesten végzett szégyenteljes beavatkozás, különösen annak mértékét figyelembe véve, ugyancsak az – fogalmazott.

Emlékeztetett: a köztéri, valamint a robotkamerák segítségével a hatóságok mindenhová benéztek, de holttestet nem találtak. Bizonyítékok azonban vannak – szögezte le Aktay.

Az isztambuli főügyészség szerdai írásos nyilatkozatában azt közölte, hogy Hasogdzsit előre kitervelt módon azonnal megfojtották, mihelyt belépett a külképviselet épületébe. Hozzátették: a szaúdi újságíró holttestét – szintén az előre kitervelt módon – a gyilkosságot követően feldarabolták, majd megsemmisítették.

A főügyészség azután adott ki közleményt, hogy a Hasogdzsi-ügyet illetően eljáró szaúdi főügyész, Szaúd bin Abdallah al-Muadzsib szerdán háromnapos isztambuli tartózkodása végére ért.

A szaúdi monarchiát élesen bíráló 59 éves Dzsamál Hasogdzsit, aki egyebek mellett a The Washington Post című amerikai napilap munkatársa is volt, október 2-án gyilkolták meg, azután, hogy bement országa isztambuli nagykövetségére, hogy a török menyasszonyával való házasságkötéséhez szükséges iratokat beszerezze.

Rijád először azt mondta, hogy az újságíró élve hagyta el a konzulátust, majd nyomásra beismerte, hogy “dulakodás közben” meghalt, később újabb, és egymásnak ellentmondó magyarázatokkal állt elő. Ezzel szemben a szaúdi főügyész a múlt héten kijelentette, hogy a gyilkosság “előre eltervelt” volt. Recep Tayyip Erdogan török elnök a közelmúltban egyenesen úgy fogalmazott, hogy előre eltervezett politikai gyilkosság történt.

Fotó: MTI/EPA/Erdem Sahin

Ajánlott videó

Olvasói sztorik