Nagyvilág

Tízezrével kerültek kórházba lőtt seb miatt az amerikai gyerekek

Minden százezer gyerekből tizenegy lőfegyvertől sebesül meg.

Csaknem 75 ezer 18 év alatti gyerek -és fiatalkorú került kórházba az Egyesült Államokban lőtt sebek miatt 2006 és 2014 között – áll az amerikai orvosok egyesületének hétfőn közzétett tanulmányában.

A Jama Pediatrics adatai szerint ez a szám évente körülbelül 8 ezer gyereket jelent.

A golyó okozta sebesültek és sérültek száma a tanulmány által vizsgált első években csökkenést mutatott, ám 2013-ról 2014-re újra emelkedni kezdett.

A sebesültek nagy része fiú volt, többségük 15 év alatti. A 18 év alattiak közül ezek szerint minden 100 ezer gyerek közül 11 kórházban köt ki a fegyverek miatt.

Az esetek több mint felében erőszakos bűncselekmény történt, 39 százalékuk volt baleset, 2 százalék pedig öngyilkosság. Hat százalékuk életét vesztette.

A tanulmány azt is megemlíti, hogy a vizsgált időtartam alatt az így megsérült gyerek -és fiatalkorúak ellátására csaknem 2,5 milliárd dollárt költöttek. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik