Nagyvilág

Schöpflin: Az Európai Néppárt kiáll Orbán mellett

Minden családnak megvan a fekete báránya, akit jobb benn tartani.

Az Európai Néppárt kiáll a magyar miniszterelnök mellett – jelentette ki az Inforádióban Schöpflin György, a Fidesz európai parlamenti képviselője, hozzátéve: a Fidesz nem kerül ki a pártcsaládból, és a Néppárt kampányába száll be.

Mint mondta: volt egy néppárti csúcstalálkozó, ahol meghallgatták Orbán Viktort, és úgy döntöttek: elfogadják, hogy amit ő mond, az a néppárti kereteken belül van. Felidézte: Joseph Daul, az Európai Néppárt elnöke úgy vélekedett, hogy minden családnak megvan a fekete báránya, akit jobb benn tartani.

Elárulta: létezik politikai ellentét a francia elnök és Orbán Viktor miniszterelnök között, ezt viszont a Néppártban el lehet fogadni, mert az egy sokoldalú csoport. Szerinte a pártcsaládban megfér egymás mellett a két véglet, az integrációbarát liberálisok és az erős tagállamokban hívők, köztük a Fidesz. (Fotó: MTI / Bruzák Noémi)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik