Nagyvilág

Trump: Nacionalista vagyok

Érdekes nyelvészeti fejtegetésbe kezdett hétfő este Donald Trump, büszkén bizonygatva közönségének, hogy ő nacionalista.

„Van egy szó, ami valahogy kiment a divatból, ez a nacionalista. Nem szabad használnunk ezt a szót, amire én azt mondom, tényleg? Tudják, mi vagyok én? Nacionalista. Oké? Nacionalista vagyok” – ismételgette az amerikai elnök, amikor Ted Cruz szenátor mellett kampányolt Houstonban a novemberi félidős kongresszusi választásokra.

A nacionalista szóra rakódott jelentésrétegeket a nemzeti identitás fontosságától a szélsőséges sovinizmusig persze hosszan lehetne elemezni, ám az elnök ezt nem tette meg, megosztotta viszont egy másik szitokszó, a globalista Trump-féle definícióját: „A globalista olyan ember, aki azt akarja, hogy a világ jól működjön, de őszintén szólva a mi országunkkal nem nagyon törődik. És tudják mit, ezt mi nem tehetjük meg.”

A globalista és nacionalista szavak egyaránt gyakran elhangzanak az amerikai közbeszédben, különösen mióta Trump hatalomra került, leginkább az ellentétes politikai nézeteket valló tábor megbélyegzése céljából.

„A radikális demokraták vissza akarják tekerni az időt, hogy visszaállíthassák a korrupt, hataloméhes globalisták szabályait” – járult hozzá most a diskurzushoz Trump, aki mostantól büszkén vállalja a nacionalista címkét, és híveit is erre buzdítja.

Fotó: Rob Carr/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik