Nagyvilág

Felszámolják a menekültbefogadás olasz szimbólumát

Matteo Salvini olasz belügyminiszter, a Liga nevű párt vezére elrendelte, hogy távolítsák el a menekülteket a dél-olaszországi, calabriai Riace városából. A városka polgármesterét pedig már október elején házi őrizetbe helyezték, méghozzá állítólagos visszaélések miatt. Pár napja ugyan szabadon engedték Domenico (Mimmo) Lucano polgármestert, azonban a bíróság megtiltotta neki, hogy a saját városában maradjon. Így olasz hírek szerint most Nápolyt választotta állandó lakhelyének. Ám az első éjszakát állítólag a kocsijában töltötte, mert otthon nem maradhatott, hirtelen pedig nem volt hová mennie.

Riacét eddig a migránsok integrációjának példaképeként emlegették a nemzetközi sajtóban, de Olaszországban is. Most ez a modellt akarja lerombolni a bevándorló-ellenes kampányt folytató Salvini. Lucanóért házi őrizete idején szolidaritási tüntetést is tartottak. Azzal vádolják „Mimmót”, hogy az illegális migrációt bátorította, segítette elő. Az viszont biztos, hogy korábban a menekültek befogadásáért és sikeres integrációjáért világszerte elismeréseket kapott. Így például a világ legjobb polgármestereit rangsoroló 2010-es World Mayor listáján a harmadik helyet érte el.

Matteo Salvini
Fotó: Jeff Pachoud / AFP

A díj odaítélésekor az egyik méltatója egyenesen Mahatma Gandhihoz hasonlította Lucanót, aki 2004 óta állt városa élén, és aki az ENSZ menekültügyi szervezetével, az UNHCR-ral együttműködve alakította ki a „riacei modellt”. A méltatás azt is megemlítette: a helyi maffiával is dacolt a polgármester, amikor a menekültek letelepítésében segédkezett. (Itt alighanem a szicíliai maffiánál és a nápolyi camorránál is véresebb módszereket használó ’Ndranghetáról van szó.)

Salvini belügyminiszter kevésbé értékeli „Mimmo” tevékenységét, Lucanót egyszerűen egy nagy „nullának” nevezte már idén júniusban, amikor a római minisztérium élére került. Salvini xenofób, idegenellenes kampánnyal került hatalomra, miután pártját koalícióra léptette a választás igazi győztesével, a populista 5 Csillag Mozgalommal, több száz menekült eltávolítását is elrendelte Riacéből.

2006-ban még a németeknek drukkolt az olasz jobboldal új sztárja
Igaz, a jelenlegi belügyminiszter Matteo Salvini szélsőbaloldali is volt, és azért küzdött, hogy az északi rész kiváljon Olaszországból. Sokat változott, mígnem bevándorlóellenes kijelentéseivel a legnépszerűbb olasz politikus lett.

A Calabria tartománybeli város polgármestere elleni eljárás, a menekültek elszállíttatása és más intézkedések összességében azt eredményezhetik, hogy az egész projektet beszántja az olasz kormány. A Guardian szerint viszont Riace valóban jó példának számított a menekültek integrációjára, és nemcsak a migránsoknak, hanem sok olasznak is munkát adott a környéken, amely nem a munkaalkalmak bőségéről híres. (Calabria egyébként nemcsak Olaszország, hanem egész Nyugat-Európa egyik legszegényebb régiója, nem véletlen, hogy itt még archaikus állapotok uralkodnak bizonyos tekintetben, s a bűnszervezetek is családi klánokra épülnek.)

Fotó: Alvise Armellini/dpa/AFP

Mindeközben a Guardian szerint Riace gazdasága fellendült a migráció következtében: újranyílt a városka egyetlen bárja, üzletek nyitottak ki, s a rendszer helybelieket is foglalkoztatni kezdett. Tanárok, tolmácsok, kulturális mediátorok kaptak munkát a migránsok integrációs projektjében. A város „Global Village” nevű negyedében a házakat kézművesboltokká alakították át, a bevándorlók pedig a helybelieknek segítettek kerámiák, kalapok készítésében és eladásában, vagy éppen csokoládéüzletekben segédkeztek.  Korábban már migránsok ezrei járták meg Riacét, és a város jelenlegi 2300 lakosa között ötszázan vannak, illetve voltak a bevándorlók.

Salvini viszont ezt írta a Twitteren a Riacéban történt intézkedésekről:

Aki hibázik, megfizet érte. Nem tolerálhatjuk a szabálytalanságokat a közpénzek felhasználásában, még ha azzal a mentséggel történik is, hogy ezeket a bevándorlókra költik.

A körözés, amit a központi hatóságok küldtek a kisvárosba néhány nappal ezelőtt, finanszírozási szabálytalanságokra hivatkozott, többek között számszaki eltérésekre. Állítólag volt különbség az úgynevezett Sprar-rendszerben a kormánytól menekültek befogadására érkezett összegek és azon pénzek között, amelyeket a migránsok ellátására fordítottak. Ez volt legalábbis az indoka a központi, római beavatkozásnak. A körözés szerint a migránsok túllépték a Sprar-rendszerben megszabott határidőket és a körülmények sem feleltek meg a higiéniai feltételeknek. A menekülteket ezért szállították el Riacéból.

Lucano polgármester viszont közleményében azt állította: a minisztérium célja, hogy megsemmisítse őket, és fellebbezni fog a döntés ellen. Mario Oliverio, Calabria, tartomány elnöke szerint az intézkedés abszurd és megalapozatlan: „Remélem, hogy, a döntés hátterében megbúvó cél nem az volt, hogy leállítsák a befogadási projektet, amely rendkívül pozitív, nagyraértékelt és elismert volt nemzetközileg.”

Lucanót azért helyezték házi őrizetbe, mert állítólag az illegális migrációt segítette elő: a fő vád ellene, hogy érdekházasságokat szervezett, például egy olyan esküvőben segédkezett, amelyben egy nigériai nő és egy olasz férfi házasodott össze, ahol a nő, akit Nápolyban prostitúcióra kényszerítettek, Olaszországban élhetett és dolgozhatott – írja a Guardian.

A polgármester ellen eljárás folyik egy közbeszerzési tender miatt is, amely a szemétszállítással függ össze, és ebben is állítólag két olyan szövetkezetnek kedvezett, amelyek a migránsok foglalkoztatását segítik. A Lucano elleni eljárások egy évvel ezelőtt kezdődtek, és a legsúlyosabb vádpontokat – köztük a csalás gyanújáét – már ejtették ellene.

Domenico Lucano polgármester egy etiópiai menekülttel az irodájában
Fotó: Mario Laporta / AFP

Mindeközben Salvini, aki azt ígérte, hogy megkurtítja a migránsok befogadására és integrációjára szánt forrásokat, üdvözölte a letartóztatás hírét, és a Twitteren ezt írta: „Nézzük, mit mond majd erre a többi jótevő, akik Olaszországot bevándorlókkal akarják megtölteni.”

A népszerűségét az olasz választások óta tovább növelő Salvini nem áll meg Riacénél. Mint radikális politikus valójában ő nem a viták rendezésében érdekelt, hanem a viták szításában. Így nemcsak Dél-Olaszországban talált ehhez most megfelelő célpontot. Az elmúlt héten a francia hatóságokkal is vitába keveredett egy zavaros ügyben.

A francia csendőrség ugyanis az olasz vádak szerint két afrikai migránst egyszerűen Olaszországba vitt át és ott, Claviere városa környékén szabadon engedte őket. Olaszország emiatt hivatalosan magyarázatot kért Franciaországtól, Salvini pedig azzal vádolja Párizst, hogy menekülteket „dob át” Olaszországba.

Közben Salvini az ügybe megpróbálta a francia elnököt, Emmanuel Macront is belekeverni. Hozzá kell ehhez tenni, hogy Olaszország és Franciaország között feszült a viszony, hiszen Macron korábban keményen elítélte Salvinit és menekültügyi politikáját. Emlékezetes, nemcsak Salvinit, hanem vele együtt Orbán Viktort is fő ellenfelének nevezte a francia elnök.

Külföldi megfigyelők szerint Salviniék általában véve is képmutatónak nevezik a franciákat, akik nem akarják átvenni az Olaszországba a Földközi-tengeren érkező menekülteket. Ugyanakkor az is igaz: a francia belügyi vezetés folyamatos válságban van, botrányok rázták meg a párizsi kormányt, és Macron éppen most cserélte le a belügyminiszterét is, akinek a helyére nagyon nehezen talált megfelelő utódot Christophe Castaner személyében.

Annyit Salviniék máris elértek, hogy Macron nem bírálta külön a brüsszeli bizottság által az elmúlt héten keményen kritizált 2019-es olasz költségvetést (a brüsszeli elítélő véleményektől hangos jelenleg egyébként az olasz sajtó), és csak annyit mondott: Franciaországnak nem dolga leckéztetni Olaszországot. Ez mindenesetre mutatja, hogy a Clavierében történt incidens óvatosságra intette a francia politikust.

Kiemelt képünkön: Lucano polgármester átveszi a 2017-es Drezdai-békedíjat. Fotó:  Arno Burgi/dpa-Zentralbild/dpa/AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik