Nagyvilág

A nyugdíjjal együtt érkezik a prémium novemberben

Novemberben prémiumot fizet az állam a nyugdíjasoknak, az extra összegek kifizetésére a gazdaság jó teljesítménye adja meg a pénzügyi alapot - mondta a Magyar Időknek Tállai András.

A Pénzügyminisztérium államtitkára a lap szombati számának nyilatkozva hozzátette, először azokhoz jut el a prémium, akik átutalással kapják meg a nyugdíjukat, az ő számlájukra november 12-én érkezik meg az extra pénz. A postai kézbesítés ezt követően, november 15-én veszi kezdetét.

Pluszjuttatást nagyjából 2,5 millió nyugdíjban és nyugdíjszerű ellátásban részesülő személynek folyósít az állam. A prémium maximális összege 18 ezer forint, ennyit kapnak azok, akinek a havi nyugdíja eléri a nyolcvanezer forintot. A kisebb nyugdíjból gazdálkodók az időskori juttatásukkal arányos összegre jogosultak.

Az állam először tavaly fizetett prémiumot a nyugdíjasoknak, az akkori juttatások együttesen 24 milliárd forintos kiadást jelentettek az államkasszának.

Az idei költségvetésben több mint 32 milliárd forintot különítettünk el erre a célra

– jegyezte meg.

Nem jár minden nyugdíjasnak a nyugdíjprémium
A választás előtt mégis mindenki kapott. Na és vajon most mi lesz?

Fotó: MTI / Balázs Attila

Ajánlott videó

Olvasói sztorik