Ötvenötezer ausztrál dollárra (11 millió forint) tett szert egy adománygyűjtő internetes oldal révén egy magát rákbetegnek kiadó ausztrál nő, akit végül őrizetbe vettek a hatóságok.
A Queensland állambeli Townsville bírósága szerint a 27 éves Lucy Wieland a közösségi médiát felhasználva dokumentálta nem létező petefészekrákjának kezelését – írja a BBC hírportálja.
A rendőrség szerint Wieland a GoFundMe adománygyűjtő oldalon kért anyagi segítséget az emberektől.
„A kimerültség most már állandóan jelen van” – olvasható az egyik posztban, míg egy másik szerint Wieland „rettentő hálás mindenki támogatásáért”.
Azt egyelőre nem tudni, hogy a nő partnere, aki szerepel is a fotók egy részén, tisztában volt-e a csalással, ahogy azt sem, hogy Wieland szenved-e bármilyen egyéb betegségtől.
A queenslandi rendőrség felügyelője, Chris Lawson elkeserítőnek nevezte az ügyet, amikor csütörtökön a bíróság épülete előtt az újságíróknak nyilatkozott.
„Ennek az esetnek az igazi áldozatai a közösségnek azok a tagjai, akik hallották a történetet és megpróbáltak segíteni” – fűzte hozzá.
Wielandet óvadék ellenében elengedték, de le kellett adni az útlevelét. Legközelebb decemberben kell megjelennie a bíróság előtt.
A GoFundMe közleményében azt írta, hogy együttműködnek a nyomozókkal. Hangsúlyozta továbbá, hogy a felhasználót letiltották és minden adományozó vissza fogja kapni a felajánlott összeget.
(MTI)
Kiemelt képünk illusztráció, Europress/CHASSENET/BSIP