Nagyvilág

Újabb határon túli stadionfejlesztés 1,8 milliárdért

Kezdődhet a másodosztályú szlovák focicsapat stadionfelújítása Komáromban.

Az Orbán-kormány már korábban döntött a stadion felújításáról, most pedig az ehhez szükséges bérleti szerződés is megszületett – írja az Új Szó. Ez volt ugyanis a feltétele, hogy a klub megköthesse a Magyar Labdarúgó Szövetséggel a támogatási megállapodást és elkezdődhessen a stadion felújítása.

A kivitelező a magyar fél által kiválasztott Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. lesz.

A Magyar Közlönyben tavaly júliusban jelent meg, hogy az Orbán-kormány 5,7 millió eurót (mintegy 1,8 milliárd forintot) ad a másodosztályú szlovák csapatnak, pontosabban a KFC Komárno Polgári Társulásnak a komáromi stadion felújítására és egy fociakadémia létrehozására.

Mivel a stadion a városé, a kedvezményezett viszont a KFC Komárno, ezért kellett a hosszú távú bérleti szerződés. A csúszást éppen az okozta, hogy több önkormányzati képviselő aggályosnak tartotta egyebek mellett az is, hogy a következő 20 évben ki állja a működési költségeket.

Az elfogadott határozat szerint a város 20 évre, évi 1 euró jelképes áron adja bérbe a területet, a rajta lévő épületeket, a röplabdapályát és a kempinget; az utánpótlás-nevelés miatt ugyanis a több új gyakorlópályát is kialakítanak.

20 év múlva a beruházás díjmentesen átkerül a városhoz. Ez idő alatt a város évi 205 ezer euróval járul hozzá a működési költségekhez a KFC-nek szánt éves támogatáson túl (amit eddig is megkapott a spotklub). Cserébe a klub – az időkeret 20 százalékában – ingyen a város rendelkezésére bocsátja a stadiont közhasznú rendezvényekre, más sportkluboknak is.

Korábban az ATV helyszíni riportot forgatott, és kiderült, hogy egy  kétezres lelátó épülhet oda, ahová a klub szerint 600, az Új Szó szerint 200 néző szokott kilátogatni. A klub szóvivője akkor azzal indokolta, a bővítést, hogy 300 ezer szlovákiai magyar dolgozik magyarországi cégeknél, itt adóznak, itt költekeznek.

Ha ezt summa summarum összeadom, akkor úgy mondom, hogy a ránk eső részt megkaptuk.

Csattanós a válasz, miért építenek magyar közpénzből szlovákiai stadiont
Révkomáromban alakulgat a foci, de pusztul a stadion. A miniszterelnök úr megtudta, azonnal cselekedett, a helyiek pedig hurrá optimisták.

Kiemelt kép: atv

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik