Nagyvilág

A törökök mégsem kutatták át a szaúdi főkonzul rezidenciáját

A török rendőrség az előzetes közlésekkel szemben nem tudta elkezdeni kedd éjjel a szaúdi főkonzul isztambuli rezidenciájának átvizsgálását – közölték rendőrök a helyszínen, ahol a török fél folytatni akarta a nyomozást Dzsamál Hasogdzsi szaúdi újságíró eltűnése és feltételezett meggyilkolása ügyében.

A rendőrök azt mondták, hogy aznap már nem kerülhet sor a rezidencia épületében tervezett házkutatásra, mivel a szaúdi partnerek közölték, hogy nem tudnak csatlakozni a művelethez.

Konzulátuson eltűnt újságíró: bonyolult nemzetközi szálak vezetnek a Közel-Keletre
Az elmúlt napokban a világsajtót talán legjobban foglalkoztató eset Dzsamál Hasogdzsi újságíró eltűnése volt Szaúd-Arábia isztambuli konzulátusán. Kapcsolatrendszere és családjának történet egyaránt arra utalnak, hogy a háttérben mélyre nyúló diplomáciai konfliktusok is állhatnak.

Az NTV török hírtelevízió tudósítója előzőleg biztonsági forrásokra hivatkozva azt közölte, hogy a rendőrség a szaúdi főkonzulátus előző éjszakai átvizsgálása során Hasogdzsi meggyilkolására utaló nyomokat talált. Mint mondták, a főkonzulátus mellett a konzuli rezidenciát, továbbá a külképviselethez tartozó gépkocsikat is átnézik kedden a nyomozók.

Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter keddi sajtótájékoztatóján jelezte, hogy az ügyészség kihallgatásra beidézhet egyeseket a szaúdi főkonzulátusról. Cavusoglu azonban azt is hangsúlyozta, hogy ha bármelyik szaúdi diplomata haza akar térni országába, megteheti, a török hatóságok nem korlátozzák.

A török állami hírügynökség ezt követően arról számolt be, hogy a szaúdi főkonzul kedd délután, helyi idő szerint 17 órakor egy menetrendszerinti járattal elhagyta Isztambult és hazarepült Rijádba.

Hasogdzsinak október 2-án veszett nyoma, miután felkereste a szaúdi főkonzulátust Isztambulban. A török hatóságok szerint a férfit a külképviseleten meggyilkolta egy Szaúd-Arábiából érkezett, 15 fős halálosztag, holttestét pedig feldarabolták és magukkal vitték az osztag Isztambulból még aznap távozó tagjai. Rijád ezt tagadja, azt állítva, hogy az újságíró épségben elhagyta az épületet, és utána tűnhetett el.

(MTI, kiemelt kép: MTI/AP/Jacquelyn Martin)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik