Nagyvilág

Kavanaugh miatt kettévált Amerika

Trump boldog, a demokraták szomorúak, több városban tüntettek.

Letette a hivatali esküt Brett Kavanaugh, ezzel ő lett az Egyesült Államok 114. főbírája. Előzőleg a szenátusban 50:48 arányban szavazták meg a jelöltségét. A legfelsőbb bíróság új tagját John Roberts, a legfelsőbb bíróság elnöke eskette fel zárt körű ceremónia keretében.

A szertartáson részt vett az az Anthony Kennedy is, akinek nyáron bejelentett visszavonulása miatt jelölte Donald Trump az addig washingtoni fellebbviteli bíróként dolgozó Kavanaugh-t, akinek a kinevezését heves vita előzte meg, mert egy nő azzal vádolta meg, hogy 1982-ben szexuálisan zaklatta. Trump nem vonta kétségbe a nő által elmondottakat, de teljesen biztosnak mondta, hogy összetévesztette a főbírót valaki mással.

Donald Trump, útban kansasi választási nagygyűlésére, még az elnöki különgépen közzétett Twitter-bejegyzésben gratulált az új főbírónak, egyúttal bírálta a demokrata politikusokat szörnyűséges támadásaikért Kavanaugh ellen. A kíséretében lévő újságíróknak azt mondta: azért döntött Kavanaugh mellett, mert tiszta múltú.

Az amerikai elnök kampánygyűlésén, a kansasi Topeka városában,  több ezer ujjongó híve előtt már történelminek nevezte a napot Kavanaugh kinevezése miatt. Szerinte a szavazás

fantasztikus győzelem nemzetünk és alkotmányunk számára.

Trump dicsérte a republikánus politikusokat, akik nem hátráltak meg a

demokraták szégyentelen politikai kampánya előtt. (…) A radikális demokraták már a jelölt személye bejelentésének pillanatában csúfos kampányt indítottak, hogy ellenálljanak, akadályozzanak, késleltessenek, romboljanak és tönkretegyenek”.

Az egyetlen republikánus szenátort, aki a főbírójelölt ellen voksolt keményen bírálta,

Alaszka nem fog megbocsátani Lisa Murkowski szenátornak.

Az új főbírót az elnök nagyszerű jellemnek és intellektusnak nevezte és azt mondta, hétfőn este a Fehér Házban, ünnepélyes keretek között iktatják be.

Demokrata politikusok a szavazás után arra sürgették híveiket, hogy a lehető legnagyobb számban menjenek el voksolni a novemberi félidős választásokon. Tom Perez, a Demokrata Párt elnöke tudatta,

nem hagyjuk abba a menetelést, nem hagyjuk abba a harcot, és a választás napján olyan vezetőkre szavazunk majd, akik a mi értékrendünket képviselik.

Nancy Pelosi, a demokraták képviselőházi kisebbségének vezetője a nők, a lányok és a családok számára szomorú napnak nevezte a szombatit. Bejelentette, hogy az információ szabadságáról szóló törvény alapján kérvényt nyújt be, hogy legyenek nyilvánosak a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) vizsgálatának dokumentumai Kavanaugh feltételezett szexuális zaklatási ügyében.

Mitch McConnell szenátor, a republikánusok frakcióvezetője viszont azt mondta: Kavanaugh megszavazása segít megőrizni a novemberi félidős választásokon a republikánus többséget.

A washingtoni szenátus és a legfelsőbb bíróság épülete előtt az éjszakába nyúlóan tüntettek Brett Kavanaugh ellen, a rendőrség több mint száz embert letartóztatott. A Kavanaugh-ellenes tüntetők, elsöprő többségükben nők, New Yorkban és Seattle városában is utcára vonultak.

Trump: Soros pénzeli a tüntetőket
Az amerikai elnök is megtalálta a főbűnöst.

Kavanaugh kedden már részt vesz a legfelsőbb bíróságon folyamatban lévő ügyek tárgyalásán. (mti)

Kiemelt kép: AFP/ SAUL LOEB

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik