Nagyvilág

Denis Mukwege és Nadia Murad kapta a Nobel-békedíjat

A Nobel-békedíjat és az azzal járó tízmillió koronát (több mint 316 millió forintot) idén Denis Mukwege kongói nőgyógyásznak és Nadia Murad iraki kurd emberi jogi aktivistának ítélte oda a norvég Nobel Bizottság. A jelöltek “a nemi erőszak mint háborús fegyver alkalmazása elleni” küzdelmükért kapták meg a díjat – olvasható a bizottság indoklásában.

Denis Mukwege a háborús bűncselekmények során tömeges nemi erőszak áldozatává vált nők kezelésére specializálta magát. 1999-ben alapította meg a Panzi Kórházat, ahol már több mint 85 ezer nőt kezeltek.

AFP PHOTO / SAFIN HAMED

Nadia Murad-ot 2014-ben bántalmazták és erőszakolték meg az Iszlám Állam fegyveresei. Három hónapig tartották fogva, de sikerült elmenekülnie. Megpróbáltatásairól könyvet is írt.

AFP PHOTO / KENA BETANCUR

A jazidi vallású Murad az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet tagjai által megerőszakolt nők jogaiért küzd. Az IÁ őt is elrabolta 2014-ben az északnyugat-iraki Moszul elfoglalásakor, és szexrabszolgaként adták-vették. Tanúja volt sok más nő megerőszakolásának is. Hat fivérét és anyját meggyilkolták, mert nem voltak hajlandók áttérni az iszlám hitre. Végül egy szunnita muzulmán család segítségével tudott megszökni a dzsihadisták fogságából.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik