Eltűnt szaúdi újságíró: üres hasábbal jelent meg a Washington Post

Üres hasábbal a véleményoldalán jelent meg pénteken a The Washington Post című amerikai napilap, hogy felhívja a figyelmet arra a Rijáddal szemben kritikus szaúd-arábiai újságíróra, aki kedden tűnt el Isztambulban.
Korábban a témában:

Dzsamál Hasogdzsit – aki külső munkatársként dolgozott a The Washington Postnak – legutóbb kedden látták, amint belépett Szaúd-Arábia isztambuli konzulátusára, a diplomáciai képviselet viszont azt állítja, hogy elhagyta az épületet, és ezt követően tűnhetett el.

Az újságíró kedden, a déli órákban érkezett a főkonzulátus épületéhez török menyasszonyával, hogy iratokat intézzen a tervezett polgári esküvőjük előtt. A nő elmondása szerint Hasogdzsi odaadta neki a telefonját, mielőtt belépett a főkonzulátusra, de utána a férfi már nem került elő.Az ügyben a héten bekérették Szaúd-Arábia nagykövetét a török külügyminisztériumba, hogy magyarázatot kérjenek a rejtélyes esetre.

Washington Post

A törökországi arab újságírók szövetsége pénteken aggodalmát fejezte ki Dzsamál Hasogdzsi sorsát illetően, mivel azt sem tudják, hogy életben van-e egyáltalán. A szervezet szerint sem a szaúdi konzulátus, sem pedig Szaúd-Arábia ankarai nagykövete nem tudott elfogadható és világos magyarázatot adni a történtekre.

Azt feltételezzük, hogy Dzsamál Hasogdzsi az isztambuli konzulátus vendége és követeljük, hogy azonnal engedjék szabadon vagy közöljék, jelenleg hol tartózkodik

– áll az újságíró-szövetség közleményében.

Pénteken az isztambuli konzulátus előtt összegyűlt Hasogdzsi több kollégája és támogatója, hogy kifejezzék szolidaritásukat. A megmozdulás résztvevői között volt a Nobel-békedíjas Tavakkul Karman jemeni nőjogi és demokráciapárti aktivista is.

A The Washington Post szerint Hasogdzsi az elmúlt évben önkéntes száműzetésben élt az Egyesült Államokban, mert tartott attól, hogy a szaúdi hatóságok letartóztatják vagy megtiltják neki az utazást. Az újságíró az amerikai lapban rendszeresen bírálta a szaúdi vezetést a jemeni háború, a Kanadával kialakult diplomáciai viszály és a női jogvédők letartóztatása miatt.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.