Nagyvilág
Budapest, 2017. május 10.
A Budapest Liszt Ferenc nemzetközi repülõtér, korábbi nevén Budapest Ferihegy nemzetközi repülõtér Budapest nemzetközi repülõtere, Magyarország öt nemzetközi repülõtere közül a legnagyobb és legismertebb. Forgalma meghaladja az évi 10 millió utast.
MTVA/Bizományosi: Balaton József 
***************************
Kedves Felhasználó!
Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemû – különösen szerzõi jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítõje közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelõssége e körben kizárt.

Új légitársaság jelenik meg Budapesten

Új járatok is indulnak a téli menetrendi időszakban.

Új légitársaság jelenik meg és új légi járatok is nyílnak az október 28-ával induló téli menetrendi időszakban – közölte szerdán a Budapest Airport az MTI-vel.

A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üzemeltetőjének tájékoztatása szerint a 2017-ben alapított grúz MyWay légitársaság járatot nyit Tbiliszi és Budapest között, a társaság Boeing 737-eseivel hetente háromszor közlekedik majd a két főváros között.

Négy új járat is indul a brit szigetek és Magyarország között, az easyJet heti kétszer közlekedik majd London Southendre, illetve Manchesterbe, a Wizz Air heti három járatot indít Doncaster/Sheffield repülőterére, a LOT lengyel légitársaság a város pénzügyi negyedének közvetlen közelében fekvő London City légikikötőbe indít járatot, amely hetente 14-szer közlekedik.

A Wizz Air az izraeli Ovda repülőterére, a Ryanair Ammanba, valamint Marseille-be is repül majd a téli menetrendi időszakban.

Egyes légitársaságok már a március 28-ával induló nyári menetrendi időszakra érvényes új járataik egy részét is bejelentették: a Ryanair Corkba, Cagliariba, Bariba és Sevillába is indít járatot, a francia Transavia pedig jövő tavasztól a Loire folyó torkolatában fekvő Nantes városát teszi elérhetővé. (MTI, fotó: MTVA bizományosi / Balaton József)

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Csunderlik P�rrel �Hatos P�al, t�n�ekkel besz�ett�
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.