Nagyvilág

2020-tól több mint 4 milliárd köbméter gázt vásárolunk majd Oroszországtól

Hosszú évek visszaesését követően sikertörténetek jellemzik majd a magyar-orosz kapcsolatokat – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután szerdán Moszkvában megbeszélést folytatott Szergej Lavrovval, az orosz diplomácia vezetőjével.

Elmondta,

sikerült megállapodni arról, hogy Magyarország 2020-tól több mint 4 milliárd köbméter gázt vásárol majd Oroszországtól,

továbbá közvetlen légi járat indul majd Budapest és Kazany között, és megállapodás született arról is, hogy egy magyar-orosz konzorcium több mint 1 milliárd euró értékben 1300 vasúti kocsit szállít majd Egyiptomnak. A miniszter elmondta, hogy közös erőfeszítéssel Közép-európai Onkológiai Központ létesül Budapesten, ahol központot hoz létre a Nemzetközi Beruházási Bank is.

Szijjártó Péter hozzátette: mindezt azokra a tárgyalásokra alapozza, amelyeket az elmúlt napokban három orosz miniszterrel folytatott. A külgazdasági és külügyminiszter Lavrov mellett az elmúlt két nap során Alekszandr Novak energiaügyi és Gyenyisz Manturov iparügyi tárcavezetővel tárgyalt.

A miniszter az MTI kérdésére válaszolva felhívta a figyelmet arra, hogy a moszkvai Oroszországi Energiahét elnevezésű fórum főrendezvényén Vlagyimir Putyin orosz elnök mellett ott ültek a pódiumon a legnagyobb nyugat-európai energiacégek, a Total, az Enel es a Shell vezetői, akik a Gazprommal együtt készítik elő az Északi Áramlat-2 gázvezeték megépítését.

Tehát Nyugat-Európa energiabiztonságában lesz ez nagy előrelépés, és mi azt szeretnénk, hogyha Közép-Európa energiabiztonsága terén is lenne egy nagy előrelépés. És ahogy a nyugat-európaiak északon most új útvonalon is vásárolhatnak gázt, mi közép-európaiak is követeljük ezt a jogot magunknak

– mondta Szijjártó Péter.

Azt követeljük, hogy a nyugat-európaiak és Brüsszel ne lehetetlenítsék el azt, hogy mi pedig délről kapjunk egy új szállítási útvonalat (.), és ne bojkottálják a Török Áramlat második vezetékszálából a balkáni és a közép-európai gázvásárlást

– tette hozzá. Elmondta, hogy Szergej Lavrovval kiemelt figyelmet fordítottak a közel-keleti keresztények biztonsága védelmének kérdésére.

(MTI / Kovács Tamás)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik