Olyan súlyos a személyzethiány a román börtönökben, hogy 21 intézményben fogvatartottakat is kénytelenek megbízni börtönőri feladatokkal – mondta Sorin Dumitraşcu, a börtönőrök szakszervezeti szövetségének elnöke Bukarestben, ahol több mint 250 büntetésvégrehajtási alkalmazott tüntetett jobb munkakörülményeket, a túlórapénz kifizetését és az igazságügyi miniszter leváltását követelve.
Dumitraşcu szerint több mint háromszáz foglyot bíznak meg ilyen feladatokkal, olyanok is vannak köztük, akik maffiacsoportok tagjai. Elmondta: a szükségesnél nyolcezerrel kevesebb börtönőr van Romániában. A meglévő dolgozóknak pedig több mint egymillió túlórával tartozik az állam.
Az érdekképviseleti vezető azt is nehezményezte, hogy csökkent a börtönőrök nyugdíja, hiányos a felszerelésük, és a legalapvetőbb munkakörülményeket sem biztosítják számukra. (Agerpres)