Nagyvilág

Ultimátumot adott a katalán elnök a spanyol kormányfőnek

Egy hónapos ultimátumot kapott Pedro Sánchez spanyol kormányfő Quim Torra katalán elnöktől kedden, hogy konkrét javaslattal álljon elő a katalán önrendelkezés gyakorlásával kapcsolatban.

Ha november előtt nincs javaslat az önrendelkezés gyakorlására, a (katalán) függetlenségi pártok nem tudnak garantálni semmiféle stabilitást a kongresszusban

– fogalmazott a függetlenségi politikus arra utalva, hogy az országos törvényhozásban a szocialista kormány kisebbségben van, és a jövő évi költségvetési-tervezet benyújtására készül.

Quim Torra a barcelonai parlament ülésén elmondta: levélben szorgalmaz mielőbbi találkozót a spanyol miniszterelnökkel, azonban a párbeszédet nem tartja elegendőnek konkrét javaslat nélkül.

Katalónia türelme nem végtelen

– jegyezte meg.

A politikus felszólalásában elhatárolódott attól, hogy előző nap, az alkotmányellenesnek nyilvánított függetlenségi referendum évfordulóján tüntetők  csoportjai összetűzésbe keveredtek a katalán rendőrökkel több helyszínen is. Megpróbáltak behatolni a barcelonai parlament épületébe, áttörve a bejáratot védő kordont is.

Quim Torra elszigetelt tetteknek nevezte a történteket, és hangsúlyozta, hogy “nem ez a függetlenség útja”.

A független katalán köztársaság azonnali megteremtését szorgalmazó Köztársaság Védelméért Bizottságok (CDR) elnevezésű radikális szervezet több rendezvényen is feltűnt hétfőn, ahol bírálták a katalán kormányt és követelték Quim Torra lemondását.

A nép parancsol, a kormány engedelmeskedik

– visszhangozták például egyik az eseményen, ahol a katalán elnök felszólalt.

A politikus bíztató szavakat intézett hozzájuk, megköszönve nekik a nyomásgyakorló akciókat, amelyet azonban a legtöbb spanyol és katalán parlamenti párt erőszakra biztatásként értékelt.

Pedro Sánchez miniszterelnök Twitter-üzenetben reagált kedden, hangsúlyozva a katalán elnök felelősségét a politikai rendezésben, amelyet kockáztat, ha szélsőségeseket biztat ostromra az intézmények ellen.

Nem az erőszak az út

– hangsúlyozta.

Kiemelt kép: Europress/AFP/Josep Lago

Ajánlott videó

Olvasói sztorik