Nagyvilág

Kivégezték a kilencszeres gyilkos középiskolai késelőt

kínai rendőrök (Array)
kínai rendőrök (Array)

Kivégezték csütörtökön azt a férfit, aki áprilisban a közép-kínai Senhszi tartomány Micse településén, egy középiskolánál halálra késelt kilenc diákot és megsebesített tizenegyet.

A 28 éves Csao Cevejt júliusban ítélték halálra emberölés miatt. Vallomása szerint hajdanán az iskola tanulója volt, osztálytársai bántalmazták, ezért meggyűlölte a diákokat.

A férfi áprilisban támadt az éppen hazafelé tartó középiskolásokra, hét lányt és két fiút ölt meg. A 19 diák életkora 12 és 18 év között van, többségük lány.

Kínában az iskolák többször váltak már véres támadások helyszínévé. 2016-ban egy férfi késsel támadt rá diákokra, és miután tízet megsebesített, végzett magával. 2014-ben három tanulót és egy tanárt szurkált össze egy férfi egy oktatási intézményben, amelybe nem akarták felvenni lányát. Egy évvel korábban egy sanghaji iskola előtt egy férfi 13 emberrel – köztük hat gyerekkel – végzett.

Az erőszakos bűncselekmények mindazonáltal ritkaságszámba mennek Kínában a szigorú fegyverszabályozás és a nagyvárosok biztonsági intézkedéseinek köszönhetően. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik