Nagyvilág

Másfél hónapig sodródott az óceánon egy indonéz fiú

49 napot töltött a nyílt vízen az az indonéz fiatal, akit elsodort az óceán. A Szulavézin élő 19 éves Aldi Novel Adilang úgynevezett lámpaőrzőként dolgozik, vagyis az a feladata, hogy a halászkunyhóként is funkcionáló halcsapdák lámpáit meggyújtsa, hogy azzal odavonzza halakat. Adilang a kunyhóban lakik és hetente érkezik valaki a halászati cégtől, hogy elszállítsa a kihalászott halakat, illetve élelmet, vizet és üzemanyagot vigyen neki.

Adilang kunyhóját a parttól 125 km-re rögzítették az óceánfenékhez, ám július közepén olyan erős szelek fújtak, hogy elszakadtak a kötelek és a kunyhó a fiúval együtt sodródni kezdett a vízen. Adilangnak csak néhány napra elegendő élelmiszere és vize volt, így a tengerből kifogott halat evet, amelyet a kunyhót felépítő fadarabokból rakott tűzön sütött meg, és a pólóján keresztül ivott tengervizet, hogy valamelyest megpróbálja kiszűrni belőle a sót.

Legalább tíz hajó haladt el a fiatal fiú mellett, mire egy panamai felségjelzésű hajó, az MV Arpeggio végre felvette, miután Adilang vészjelzést adott le rádión keresztül. A tinédzser egyszer eljátszott az öngyilkosság gondolatával és azt tervezte, hogy a vízbe veti magát, de eszébe jutott a szülei tanácsa, hogy baj esetén imádkozzon, így inkább elkezdte olvasni a kunyhóban található Bibliát.

A megtalálása után Adilangot Japánba szállították és szeptember elején repült haza, a hírek szerint jól van.

KJRI OSAKA BANTU KEPULANGAN ALDI YANG HANYUT DI PERAIRAN GUAMSdr. Aldi Novel Adilang (19 thn), penjaga lampu di…

Közzétette: Indonesian Consulate General Osaka – 在大阪インドネシア共和国総領事館 – 2018. szeptember 13., csütörtök

(Guardian)

Kiemelt kép: Europress/Patrick Lefevre/BELGA MAG/BELGA 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik