Nagyvilág

A finn külügyminiszter lemondását követelik, mert kiállt az abortusz ellen

Timo Soini azt mondja, a szabad vallásgyakorlás jogával élt, de komolyan veszi a hivatalos feddést.

A finn külügyminiszter lemondását követeli az ellenzék, mert Timo Soini hivatalos kanadai látogatásán egy abortuszellenes virrasztáson vett részt – számolt be a Reuters. Bizalmatlansági indítványt is benyújtottak a politikus ellen, akit a kormány tagjai is bírálnak, ennek ellenére kevéssé valószínű, hogy megszavazzák a megbuktatását.

Tuomas Pöysti igazságügyi kancellár, aki a kormány működésének törvényességét felügyeli, azt mondta, problémás, ha egy miniszter, aki a kormány hivatalos külpolitikáját testesíti meg, hivatalos látogatásán az abortusz ellen foglal állást. Szerinte Soininek óvatosabban kellene eljárnia, hogy ne adjon félreértésre okot, de úgy látja, törvényt nem sértett a külügyminiszter, nem indít ellene eljárást.

A külügyminiszter azt mondta: a hivatalos út során szabadidejében élt a szabad vallásgyakorlás jogával, de Pöysti intését komolyan veszi.

A katolikus Timo Soini korábban a Finnek nevű párt tagja volt, amelyet radikalizálódása miatt kizártak a jobbközép kormánykoalícióból. Soini azonban több képviselőtársával egy mérsékeltebb alakulatot hozott létre, amellyel végül bent maradt a koalícióban. (Fotó: Europress – AFP PHOTO / Lehtikuva / Vesa Moilanen)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik