Nagyvilág

Hűtlen felesége levágott fejével sétált be a rendőrkapitányságra egy férfi

A sokat látott rendőröket is sokkolta az a 35 éves taxisofőr, aki a felesége levágott fejével állított be a kapitányságra az India nyugati részén fekvő Karnataka tartományban – írja a Sky News.

A helyi sajtóban csak Satish néven említett férfi egy nejlonszatyorból húzta elő a levágott fejet, majd azt mondta:

Uraim, ez itt a feleségem.

Satish azt vallotta, azért végzett az asszonnyal, mert bár ő mindent megadott neki, amit csak tudott, a nő mégis megcsalta.

A féltékeny férj  egy bozótvágóval felfegyverkezve, titokban követte a feleségét a Shivani falu vasútállomása mellett húzódó ültetvényhez. Roopa, a nő ott egy Sunil nevű, több bűncselekményért keresett férfival találkozott.

Satish a szeretőkre támadt. A feleségét azonnal megölte, Sunil azonban el tudott menekülni. A férj aztán levágta Roopa fejét, a testét eltemette, majd elment a rendőrségre. A férfi később megmutatta a rendőrségnek a sekély sírt és a gyilkosság helyszínét. Az ügyben nyomozás indult, Satish előzetes letartóztatásba került.

(Kiemelt képünk illusztráció, fotó: Thinkstck)

Levágott fejjel (india, levágott fej, )
Húga levágott fejével ment a rendőrségre
Az indiai férfi fényes nappal fejezte le testvérét egy utcán, nagy nyilvánosság előtt. Majd a legteljesebb nyugalommal sétált el a rendőrségre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik