Megkezdődött kedden az orosz Távol-Keleten az utóbbi évtizedek legnagyobb hadgyakorlata, a Vosztok-2018 – közölte az orosz védelmi minisztérium.
A szeptember 17-éig tartó katonai gyakorlaton a keleti és a központi katonai körzet, az Északi és a Csendes-óceáni Flotta, a légideszantos, valamint a légi- és űrerő egységei vesznek részt. Hivatalos közlések szerint a manőverekben több mint
Csatlakoznak majd hozzájuk kínai és mongol csapatok is. Kína több mint háromezer katonával, mintegy 900 haditechnikai eszközzel, 30 repülőgéppel és helikopterrel vesz részt. Mongólia nem közölt részleteket a részvételéről.
A kínai védelmi minisztérium tájékoztatása szerint a közös gyakorlatok célja a katonai együttműködése mélyítése, valamint a kínai és orosz csapásmérő képességek növelése a biztonsági kockázatokkal szembeni közös fellépés terén. A Zvezda katonai tévécsatorna közlése szerint a manőverek egyik fontos célja több ezer katona és haditechnikai eszköz gyors átvezényelésének gyakorlása Oroszország nyugati részeiről keletre.
Valerij Geraszimov orosz vezérkari főnök közölte: a hadgyakorlaton az egyik oldalon a központi katonai körzet és az Északi Flotta, a másikon pedig a keleti katonai körzet és a Csendes-óceáni Flotta áll egymással szemben. Mint mondta, a katonák számukra ismeretlen lőtereken gyakorlatoznak majd, a szárazföldi erőknél és a flottánál 6-7 ezer kilométeres távolságra vezényelnek át csapatokat.
Geraszimov tudatta azt is, hogy a Vosztok-2018 az átcsoportosítások kiterjedésében megelőzik a szovjet fegyveres erők által 1981-ben megrendezett Zapad-81-et, amelyen több mint 100 ezer katona, valamint több mint ezer repülőgép és helikopter vett részt, egy 650-szer 550 kilométer kiterjedésű területen.
Korábbi értesülések szerint a Vosztok-2018-at Vlagyimir Putyin orosz elnök is megtekinti.
Kiemelt kép: Evgeny Yepanchintsev / Sputnik / AFP