Nagyvilág

A román nyelv oktatására vonatkozó rendelet visszavonását kérik

A román nyelv magyar elemi osztályokban történő oktatására vonatkozó kormányrendelet visszavonását vagy alkalmazásának felfüggesztését kérte pénteki nyilatkozatában a romániai Magyar Szülők Szövetsége.

A magyar szülők szervezete az MTI-hez eljuttatott dokumentumban közölte, hogy Valentin Popa oktatásügyi miniszterhez és Klaus Iohannis államfőhöz fordult a rendelet visszavonása vagy hatályba lépésének az elhalasztása érdekében.

A szövetség szerint alapjaiban rengeti meg a teljes kisebbségi oktatást az a – hétfői tanévkezdés előtt tíz nappal közzétett – kormányrendelet, amelynek értelmében a kisebbségi oktatás elemi osztályaiban a tanítók helyett szakképzett román nyelv és irodalom tanároknak kell oktatniuk a román nyelvet.

A szülői szervezet kijelentette: alapvető érdeknek tekinti, hogy a magyar gyermekek megtanulják a román nyelvet, hiszen azt szeretnék, hogy a gyermekeik a szülőföldjükön boldoguljanak, és egyenlő esélyekkel induljanak. Úgy tekintik azonban, hogy a nyelvoktatásra vonatkozó kormányrendelet elveszi tőlük ennek a lehetőségét. A szülői szervezet közölte, kész tárgyalni az illetékesekkel a román nyelv oktatásának a javításáról, de arra is készen áll, hogy tiltakozzék a jogfosztónak, diszkriminatívnak tekintett kormányrendelet ellen.

A Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke, Biró Zsolt arra biztatta a szülőket egy csütörtöki marosvásárhelyi sajtótájékoztatón, hogy jelentsék fel az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál Valentin Popa oktatásügyi minisztert, és így próbálják rávenni a kormányrendelet visszavonására.

A Krónika napilap pénteken azt közölte, hogy székelyföldi iskolákban vesz részt a tanévnyitón Valentin Popa miniszter. A tárcavezető hétfő reggel a csíkszeredai Octavian Goga román tannyelvű főgimnázium ünnepségén, később pedig a csíkszentdomokosi Márton Áron Általános Iskola tanévnyitóján lesz jelen.

Kiemelt kép: MTI/Veres Nándor

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik