Nagyvilág

Leckét adott emberségből a rendőrnő, aki megszoptatott egy “koszos, büdös” kisbabát

Épp a kórházban teljesített szolgálatot, ahová a kisbabát behozták. Nem bírta nézni a szenvedését.

Megérdemelten lett az argentin közösségi média sztárja Celeste Ayala rendőrnő, aki megtalálta a lehetőséget az emberségre olyan helyzetben, amikor neki nem lett volna kötelessége segíteni. Épp egy kórházban teljesített járőrszolgálatot, amikor egy kisbabát alultápláltság miatt behoztak a mentők. A baba keservesen sírt, a kórház dolgozói viszont nyakig voltak a munkában, így senki nem tudott mit kezdeni a síró gyerekkel. Ayala ekkor kérdezte meg, hogy esetleg segíthet-e. Felvette a gyereket, és ahogy szoptatni kezdte a kisfiút, az érthető mód egyből megnyugodott.

Láttam, hogy éhes, mert már a kezét tömte a szájába, így rákérdeztem, hogy esetleg megszoptathatom-e. Szomorú pillanat volt, összetörte a szívem, hogy így kellett látnom a babát, a társadalomnak érzékenyebbnek kellene lennie a gyerekeket érintő kérdésekben, ilyen dolgoknak nem lenne szabad történniük.

– mondta a rendőrnő a helyi lapoknak, akik úgy tudják, a kicsit hat testvére mellől hozták be a kórházba, anyja, aki egyedül neveli a gyerekeit, nem bírt a rá nehezedő nyomással.

Fotó: CEN

Celeste kollégája, Marcos Heredia szerint a kórház dolgozói koszosnak és büdösnek nevezték a babát, ám ezt láthatóan nem zavarta Ayalát. Heredia volt az is, aki lefotózta kolléganőjét szoptatás közben, és feltette a fotót a netre, hogy elbüszkélkedjen Ayala emberi gesztusával. A képet azóta mintegy 130 ezren lájkolták és közel százezren osztották meg.

Meg akarom osztani a világgal a szeretetteljes gesztust, amit ma ezért a kisbabáért tettél, akit nem ismersz, és akiért mégis hezitálás nélkül anyaként gondoskodtál. Nem érdekelt, hogy hoszos vagy büdös-e, ahogy a kórházi személyzet hívta a babát. Szép munka, partner.

– írta Heredia. Celeste Ayalától nem áll távol az önfeláldozó segítség, szabadidejében egy tűzoltóbrigádban is önkénteskedik, brigádja szintén büszkeségének adott hangot.

via Metro, kiemelt kép: Thinkstock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik