Nagyvilág

Amerika újabb büntető intézkedéseket szabhat ki Törökországra

Az Egyesült Államok még erőteljesebb büntető intézkedéseket szabhat ki Törökországra, ha nem bocsátja szabadon Andrew Brunson amerikai lelkipásztort – jelentette ki a csütörtöki kabinetülés után Steve Mnuchin amerikai pénzügyminiszter.

A tárcavezető a két évvel ezelőtt letartóztatott és néhány héttel ezelőtt házi őrizetbe helyezett amerikai baptista tiszteletes gyors szabadon bocsátását szorgalmazta. A várható további büntető intézkedések részleteiről azonban nem szólt.

A török hatóságok 2016 nyarán, a puccskísérlet után tartóztatták le a több mint húsz éve Izmirben élő tiszteletest (akinek a felesége egyébként magyar). Azzal vádolták meg, hogy kémkedik az Egyesült Államok javára, valamint tagja és aktív segítője az önkéntes amerikai száműzetésben élő Fethullah Gülen hitszónok mozgalmának, amelyet Ankara a puccs hátterében sejt.

Brunson tiszteletes mindig következetesen cáfolta a vádakat. Csaknem két esztendeig tartó börtön után néhány héttel ezelőtt házi őrizetbe helyezték, ám a szabadon bocsátásáról Ankara hallani sem akar.

Most még kevésbé éri majd meg Európába engedni a kétmillió törökországi menekültet
Látszólag senki nem akar segíteni a törököknek, hogy elkerüljék a katasztrófát. Aminek egy komoly veszélye van: az a kétmillió menekült, aki ott várakozik, mióta az unió kiszervezte a határvédelmét Törökországnak.

Washington gazdasági szankciókat foganatosított Törökország ellen, büntető vámokat szabott ki a török acél-, és alumíniumipari termékekre, valamint augusztus elején büntető intézkedésekkel sújtott két török kormánytagot is: a belügyminisztert és az igazságügyi tárca vezetőjét.

Donald Trump amerikai elnök telefonon is egyeztetett Recep Tayyip Erdogan török államfővel, és török külügyi delegáció is tárgyalt a napokban Washingtonban, de nem történt előrelépés az ügyben.

Szerdán egy török fellebbviteli bíróság elutasította a lelkész kérelmét a házi őrizet megszüntetésére és az ellene hozott utazási tilalom megsemmisítésére.

Donald Trump a csütörtöki kormányülésen is szóba hozta Andrew Brunson ügyét, és ismételten azt hangsúlyozta, hogy a lelkész nagyon is ártatlan.

(MTI, kiemelt kép: MTI/EPA/Ian Langsdon)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik