Nagyvilág

Erdogan: Amerikának fontosabb a lelkipásztor, mint a török kapcsolatok

„Nekik dollárjuk van, nekünk pedig ott van Allah” - ebbe kapaszkodik az elnök a tönk szélén.

Recep Tayyip Erdogan török elnök szombaton úgy vélekedett, hogy az Egyesült Államok fontosabbnak tartja a Törökországban fogva tartott amerikai lelkipásztor ügyét, mint kapcsolatát NATO-szövetségesével.

„Rossz ötlet fenyegetésekkel megpróbálni térdre kényszeríteni Törökországot” – mondta a Fekete-tenger partján fekvő Ünyében tartott összejövetelen Erdogan. „Szégyelljétek magatokat, szégyelljétek magatokat! Képesek vagytok feláldozni a NATO-n belüli stratégiai partnereteket egy lelkészért” – háborgott a török elnök, az Egyesült Államokra utalva.

Az Egyesült Államok fontos katonai támaszponttal rendelkezik a dél-törökországi Incirlikben, amelyet jelenleg az Iszlám Állam dzsihadista szervezet elleni műveleteinek központjául használ.

A több mint 20 éve Törökországban élő Andrew Brunson észak-karolinai lelkipásztort a két évvel ezelőtti puccskísérlet után tartóztatták le, azzal vádolva, hogy támogatja az Egyesült Államokban önkéntes száműzetésben élő Fethullah Gülen hitszónok mozgalmát és kémkedik az Egyesült Államok javára. Nemrégiben a börtönből házi őrizetbe helyezték, az amerikai kormány azonban a feltételek nélküli azonnali szabadon bocsátását követeli.

Donald Trump amerikai elnök pénteken az acél- és alumíniumcikkek védővámjának jelentős megemelésével fenyegette meg Törökországot. Twitter-bejegyzésében az elnök leszögezte: már utasítást is adott az alumínium 20 százalékos, az acéláruk 50 százalékos vámjának kivetésére, ami augusztus 13-án lép életbe.

Több mint egy héttel korábban Washington szankciókkal sújtotta a török kormány két miniszterét, Abdülhamit Gül belügyminisztert és Süleyman Soylu igazságügyi tárcavezetőt, hogy nyomást gyakoroljon Ankarára Brunson tiszteletes szabadon bocsátása érdekében.

A török líra árfolyama a konfliktus hatására újabb történelmi mélypontra zuhant pénteken.

„Nekik dollárjuk van, nekünk pedig ott van Allah” – hangsúlyozta Erdogan, felszólítva a törököket arra, hogy ne veszítsék el a fejüket az árfolyamnyomás miatt.

Az elnök egyúttal arra kérte a törököket, hogy tartsanak össze, és vásároljanak lírát rejtett arany- vagy valutatartalékaikon, hogy megnyerjék a „függetlenségi háborút”.

„Fenyegetnek minket. Nem igázhatjátok le ezt a nemzetet fenyegetésekkel” – mondta Erdogan az ünneplő tömeg előtt.

A török elnök leszögezte: Brunson ügyében ragaszkodik a törvényhez.

„Eddig sem engedtük az igazság kérdésében, és ezután sem tesszük” – tette hozzá. (MTI, fotó: Europress – Cem Oksuz / Anadolu Agency)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik