Nagyvilág

Életfogytiglanra ítéltek egy francia férfit és egy német nőt Irakban

A bíróság szerint csatlakoztak az Iszlám Államhoz.

Életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélt egy iraki bíróság egy francia férfit és egy német nőt, akiket azzal vádolnak, hogy az Iszlám Államhoz csatlakoztak.

Az ötvenes éveiben járó Lahcen Ammar Gueboudj és a 22 éves Nadia Rainer Hermann is tagadták a vádakat. Gueboudj a mintegy 30 percig tartó tárgyalása során azt állította, csak azért ment Szíriába, hogy hazavigye a fiát, aki viszont valóban a terrorszervezet tagja volt. „Tudom, hogy őrültség volt tőlem Szíriába menni” – jelentette ki, de azt is mondta, hogy ezt nem tette volna meg, ha nincs ott a fia.

Gueboudj azt állította a Reutersnek nyilatkozva, hogy aláírt egy papírt, bár nem értette, hogy mi van rajta, és ezt tekintették a beismerő vallomásának. Ő és Hermann is azt mondta, tavalyi letartóztatásuk óta csak egyszer beszélhettek hazájuk konzulátusainak munkatársaival. Bár vannak kirendelt ügyvédjeik, egyszer sem találkoztak velük. Az ítélet ellen fellebbezhetnek.

Hermannt januárban már egy év börtönbüntetésre ítélték, mert illegálisan lépett Irak területére. A bíró kérdésére, hogy hisz-e az Iszlám Állam ideológiájában, nemmel válaszolt. Azt viszont korábban elismerte, hogy havonta 42 dolláros fizetségben részesült, amit a bíróság a terrorszervezethez tartozásaként értékelt.

Eddig mintegy húsz külföldi nőt – köztük török, német és azeri állampolgárokat – ítéltek halálra Irakban, mert az Iszlám Állam tagjainak tekintették őket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik