Nagyvilág

18 halott egy szibériai helikopter-balesetben

Lezuhant egy helikopter a szibériai Igarka közelében szombat reggel, a szerencsétlenségben mind a 18 utas életét vesztette – adta hírül az orosz média.

A Mi-8-as típusú helikopter fedélzetén háromfős legénység és 15 utas tartózkodott. A UTair orosz légitársaság helikoptere a felszállási ponttól két kilométerrel távolabb földbe csapódott, majd kigyulladt.

A szerencsétlenül járt helikopteren az RN-Vankor (a Rosznyefty leányvállalata) és vele szerződésben álló vállalatok dolgozói utaztak. A súlyos baleset ügyében a hatóságok büntetőeljárást rendeltek el, amelynek lefolytatásával az orosz Nyomozó Bizottságot bízták meg.

Az elsődleges vizsgálatok szerint egy teherszállító helikopter emelőszerkezetébe akadtak bele az utasszállító helikopter rotorlapátjai, emiatt zuhant le. A teherszállító nem sérült meg.

Az utasszállító helikopter a Vankor-Purpe útvonalon haladt, és a felszállás helyétől nem messze zuhant le. Az időjárási viszonyok megfelelőek voltak. A 2010-ben gyártott gép jó műszaki állapotban volt, és egy gyakorlott, 33 éves pilóta vezette, aki már mintegy 6 ezer nyári órát repült.

Az orosz Államközi Légiközlekedési Bizottság (MAK) bizottságot állított fel a katasztrófa okainak tisztázására. A helikopter fekete dobozait szintén a MAK fogja megvizsgálni. Ezek megfelelő állapotban vannak, de hogy a rajtuk rögzített adatok alkalmasak-e megfejtésre, csak a dobozok felnyitása után lehet megállapítani.

A Rosznyefty közleményében jelezte, hogy anyagi és szociális segítséget nyújt az áldozatok hozzátartozóinak. Nurszultan Nazarbajev kazah elnök Vlagyimir Putyin orosz államfőnek küldött táviratban fejezte ki részvétét a súlyos baleset miatt, Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter pedig a Twitteren közreadott orosz nyelvű üzenetben adott hangot együttérzésének Oroszország, az orosz nép és az áldozatok hozzátartozói iránt.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik