Nagyvilág

Gazdasági segítség fejében szereli le az atomot Észak-Korea

A nemzetközi közösségnek gazdasági segítséget kell nyújtania a Koreai-félsziget fejlődéséhez, válaszul Észak-Korea atommentesítési lépéseire – jelentette ki szombaton, a Délkelet-ázsiai Országok Szövetségének (ASEAN) szingapúri regionális biztonsági fórumán Ri Jong Ho észak-koreai külügyminiszter.

A phenjani diplomata elítélte az Egyesült Államokat az Észak-Korea ellen bevezetett büntetőintézkedések fenntartása miatt, miközben, mint mondta, országa „jóindulata jeleként” olyan intézkedéseket hozott, mint a nukleáris és rakétakísérletekre önként vállalt moratórium és egyes objektumok megsemmisítése.

Ri Jong Ho azt is felrótta Washingtonnak, hogy nem válaszolt Phenjan felhívására, hogy hivatalos nyilatkozatban jelentsék ki, véget ért a koreai háború (mely 1953-ban fegyverszünettel zárult, anélkül, hogy békemegállapodást kötöttek volna). Az észak-koreai külügyminiszter szerint ez „egy nagyon alapvető és elsődleges intézkedés lenne a Koreai-félsziget békéjének biztosításához”. Szerinte most Washingtonon a sor, hogy konstruktív lépéseket tegyen a phenjani bizalomerősítő intézkedésekre válaszul.

Az atommentesítésre irányuló, jóindulaton alapuló konstruktív lépéseinkre válaszul a nemzetközi közösségnek biztosítania kellene a Koreai-félsziget békéjét és gazdasági fejlődését (…) a gazdasági fellendülés és az életfeltételek javítása országunkban a béke és biztonság ügyét szolgálja, és hozzájárul az egész térség gazdasági növekedéséhez,

hangsúlyozta Ri Jong Ho.

Heather Nauert amerikai külügyi szóvivő közölte, hogy a szingapúri találkozó keretében Sung Kim, az Egyesült Államok manilai nagykövete, akinek kulcsszerepe volt a június 12-i amerikai-észak-koreai csúcstalálkozó létrejöttében, szombaton átnyújtotta az észak-koreai külügyminiszternek Donald Trump amerikai elnök Kim Dzsongunnak küldött levelét. Mint mondta, ez válasz volt az észak-koreai elnök Trumpnak címzett előző levelére.

A szóvivő közlése szerint Mike Pompeo amerikai külügyminiszter a szingapúri fórumon kezet rázott, és mosolyogva néhány szót váltott phenjani kollégájával, de hivatalos kétoldalú találkozót nem tartott vele. Nauert szerint Pompeo azt mondta Rinek: „hamarosan találkoznunk kell!” Mire Ri azt válaszolta: „egyetértek, sok konstruktív megbeszélés áll előttünk”.

(MTI)

Kiemelt kép: Europress/KCNA VIA KNS/AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik