Nagyvilág

A Vatikán elfogadhatatlannak nyilvánította a halálbüntetést

Az egyház korábbi politikája mára idejétmúlttá vált – közölték.

A római katolikus egyház minden körülmények között elfogadhatatlannak nyilvánította csütörtökön a halálbüntetés alkalmazását, megváltoztatva ezzel eddigi tanítását a kérdésben.

A Vatikán közlése szerint oly módon változtattak a katekizmuson, hogy az tükrözze a halálbüntetés – Ferenc pápa által vallott – teljes elvetését.

Korábban a katolikus egyház tanítása évszázadokon keresztül megengedte a halálbüntetés alkalmazását bizonyos ritka, szélsőséges esetekben, amikor „ez az egyetlen módja annak, hogy hatékonyan meg tudjanak védeni emberi életeket egy kegyetlen agresszorral szemben”. Az egyház álláspontja már a 2005-ben elhunyt II. János Pál pápa idejében kezdett megváltozni.

A Vatikán csütörtöki közlése szerint az egyház korábbi politikája mára idejétmúlttá vált, és a társadalom védelmét más módokon is lehet biztosítani. Az új tanítás értelmében a halálbüntetés megengedhetetlen, mert az „az ember sérthetetlensége és méltósága elleni támadás”.

A katekizmus módosítása várhatóan heves ellenállásba ütközik majd olyan országokban, ahol sok katolikus támogatja a halálbüntetés alkalmazását, például az Egyesült Államokban. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik