Nagyvilág

A Ryanair német pilótái is sztrájkolhatnak

Sztrájkot helyezett kilátásba hétfőn a Ryanair ír légitársaság németországi pilótáinak érdekeit képviselő szakszervezet (Vereinigung Cockpit – VC), a diszkont légitársaságnál augusztus második hetétől lehet ismét munkabeszüntetés. A VC közleménye szerint a pilóták 96 százaléka szavazott a szakszervezeti belső szavazáson arra, hogy sztrájkkal követeljenek a piaci viszonyoknak megfelelő fizetést és munkakörülményeket.

A szakszervezet augusztus 6-ig haladékot ad a munkaadónak egy „tárgyalásra méltó ajánlat megtételére”, és ha nem sikerül megállapodni, az utasokra tekintettel a sztrájkot a kezdete előtt legkevesebb 24 órával bejelentik – áll a közleményben, amely szerint augusztus 8-án tájékoztatják a nyilvánosságot arról, hogy mit tesznek követeléseik érvényesítéséért.

A VC szerint a munkaadói oldal a tárgyalások januári kezdete óta időhúzásra játszik, és ha a szakszervezeti szavazás eredményét sem veszi komolyan, elkerülhetetlen lesz a sztrájk.

A Ryanairnél legutóbb az előző héten volt nagyszabású, több országra kiterjedő munkabeszüntetés. Az írországi pilóták, valamint a spanyol, a portugál, az olasz és a belga fedélzeti személyzet sztrájkja miatt több száz járatot töröltek.

A Ryanair a napokban közölte, hogy a június végével záródott pénzügyi első negyedévében az adózott eredménye 319 millió euró (102 milliárd forint) volt. Ez 20 százalékkal kisebb ugyan az egy évvel korábbinál, de meghaladja a szakértők által várt 305 millió eurót.

(MTI)

Kiemelt kép: A Ryanair dolgozói tiltakoznak a Brüsszel–Charleroi repülőtéren 2018. július 25-én. MTI/EPA/Stephanie Lecocq

Ajánlott videó

Olvasói sztorik