Recep Tayyip Erdogan török elnök fenyegetéssel válaszolt az amerikai fenyegetésekre, amelyeket azért kapott Ankara, mert még nem bocsátotta szabadon Andrew Brunson amerikai lelkipásztort. A Haberturk szerint az államfő azt mondta: Washington erős és őszinte szövetségest veszít el, ha nem változat magatartásán.
Brunsont szerdán, kétéves börtön után házi őrizetbe helyezték. Ezt Mike Pompeo amerikai külügyminiszter szerdán Twitter-oldalán üdvözölte, de jelezte, ez kevés, a lelkipásztort Ankarának szabadon kell bocsátania. Donald Trump amerikai elnök és alelnöke, Mike Pence alelnök széles körű, jelentős szankciókkal fenyegette meg Ankarát, ha nem bocsátja szabadon Brunsont. Ezt először a török külügyminiszter utasította el, mondván, nekik senki nem diktál, a jogállamiság mindenkire vonatkozik, ez alól nincs kivétel.
Brunson ügye régóta terheli az amerikai-török viszonyt. Az 50 éves lelkipásztort 2016 nyarán, a júliusi török puccskísérlet után tartóztatták le Izmirben, ahol már jó ideje egy kis protestáns templom prédikátora volt. A török kormány azzal vádolja, hogy az államcsíny hátterében sejtett mozgalom tagja, továbbá segítette a szeparatista Kurdisztáni Munkáspártot (PKK). Brunson váltig tagadja az ellene felhozott vádakat. (mti)
Kiemelt fotó: Europress